Kétezer forintos órabér: van olyan diákmunka, amely ennyit fizet

Az órabérek emelésével több tízezer egyetemistát és főiskolást csábíthatnának magukhoz a munkaerőhiánytól szenvedő cégek a nyári hónapokra?

  • Eduline
Kiss Kuntler Árpád

Ma már diákmunkaerőből is hiány van - írja szakértők véleménye alapján az atv.hu, amely szerint a cégek már rugalmasabban kezelik a részmunkaidőt, ahogyan a béreket is kénytelenek emelni. Évekkel ezelőtt 10 forintos emelésekért is harcolni kellett, ma már a cégek javasolják annak 100-200 forinttal történő emelését.

A diákmunka egyébként már nem is fizet annyira rosszul: jellemzően 800 és 1000 forint között mozog az órabér, de van olyan munkakör is, amely kétezret fizet óránként, igaz, ezeknél már valamilyen speciális szaktudásra van szükség. Eközben pedig a kormány is arra ösztönözte a cégeket, hogy fiatalokat is alkalmazzanak a nyári diákmunkaprogram keretein belül. Ennek lényege, hogy a Pénzügyminisztérium a 16 és 25 év közötti diákok nyári munkavállalását támogatja, olyan formában, hogy fizetésük háromnegyedét átvállalja az állam. Igaz, a program szezonális és elsődleges célja a diákok tapasztalatszerzése, minden bizonnyal az sem hátrány, ha közben a meglévő – egyébként is üresen álló helyeket – töltik fel.

Idén is lesz állami diákmunkaprogram, 103-135 ezer forintos fizetést lehet kapni

A Pénzügyminisztérium 2018-ban is meghirdeti a nyári diákmunka programot 3 milliárd forintból, amelynek keretében a 16-25 év közötti diákok kaphatnak munkalehetőséget - nyilatkozta Varga Mihály. A pénzügyminiszter elmondta, a programban új elemként jelenik meg, hogy - az erős munkaerő-kereslet kielégítése érdekében - a területi, települési önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett ezentúl a mezőgazdaság és vendéglátás területén működő vállalkozások esetében is támogatható a diákok legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatása.

A Multi Job Iskolaszövetkezet kereskedelmi igazgatója az atv.hu-nak arról beszélt: két évvel ezelőtt még minimálbérért lehetett diákot találni, azóta viszont Budapesten már bőven minimálbér felett dolgoznak a fiatalok. Varga Béla kiemelte: a fővárosban akkora a munkaerőhiány, hogy a cégek versenyeznek a diákmunkaerőért is, ami a béreket is felemelte. Ugyanakkor valóban a határán vagyunk a mozgósítható diákoknak, a magasabb bérek olyanokat is megszólíthatnának, akik eddig a minimálbérért nem mentek volna el dolgozni.

Varga arról is beszélt, hogy bár a munkaerőhiányt nem a diákok fogják megoldani, de úgy véli, hogy jobb órabérrel és jobb típusú munkákkal akár több tízezer ember lenne még bevonható a főiskolákról, egyetemekről.

Diákmunkát kerestek? Itt nézzetek körül.

Akár 230 ezer forintot is lehet keresni diákmunkásként: itt vannak a 2018-as fizetési adatok

A Pénzcentrum utánajárt, hogy egyes cégeknél melyek a legnépszerűbb munkakörök, hány diákot fogadnak, és hogy mennyit lehet keresni. Különböző nagy cégeket, hipermarketeket kérdezett a Pénzcentrum arról, hogy mekkora számban fogadnak diákmunkásokat a nyári szezonban. Kiderült, hogy melyek a legnépszerűbb munkakörök, a fizetésnek is utánajártak.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.