Itt a lista: az öt legnépszerűbb OKJ-s képzés, amelyet érettségivel lehet elkezdeni

Ma este elérhetővé válnak a 2018-as ponthatárok, így kiderül, ki kerül be a felsőoktatásba. Az oktatási szakértő szerint azonban azoknak sem érdemes elkeseredniük, akiknek nem sikerül bejutniuk egyetemre, főiskolára.

  • Eduline
Túry Gergely

Tóth Réka, a Perfekt Zrt. oktatási szakértője szerint azoknak, akiknek idén nem az elképzelésük szerint alakul a felvételi, érdemes az érdeklődésüknek megfelelő OKJ-s képzést választani. Ezzel ugyanis rövid időn belül, rugalmas időbeosztásban szerezhető olyan piacképes szakma, mellyel gyorsan és jó fizetéssel el lehet helyezkedni a munkaerőpiacon.

A felnőttképző intézmény adatai alapján érettségi után egyre többen végeznek el valamilyen OKJ-s képzést, hiszen ez a lehetőség vonzó karrierutat kínál. Ráadásul pluszpontokat is jelenthet a felvételi során, így a következő alkalommal még nagyobb eséllyel lehet pályázni a felsőoktatási helyekre. Ezen kívül remekül kiegészítheti az egyetemi vagy főiskolai diplomát is.

Az öt legnépszerűbb OKJ-s képzés érettségivel
Bérügyintéző

Társadalombiztosítási ügyintéző

Pénzügyi-számviteli ügyintéző

Sportedző

Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző

Ezért fontos, hogy ne hirtelen csalódottságukban döntsenek a fel nem vett tanulók, hiszen más alternatíva is rendelkezésükre áll ahhoz, hogy végül bejussanak álmaik szakjára, vagy akár egy másik karrierlehetőséget válasszanak.

Így végezhettek el egy OKJ-s képzést teljesen ingyen: itt egy fontos feltétel

Állami támogatással végeznétek el egy OKJ-s képzést? Itt van az egyik legfontosabb feltétel. Az egyetem elkezdése előtt szakmát szeretnék szerezni. Bármilyen OKJ-s képzést el lehet végzni államilag támogatott formában? Sajnos nem. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő összes szakképzést nem lehet megtalálni az ingyenesen elvégezhető szakok között - hívja fel a figyelmet korábban a tanfolyamokj.blog.hu.

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.