Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
A CSOK, vagyis a Családi Otthonteremtési Kedvezmény mozaikszava lett az év szava - ezt A Magyar Nyelv Múzeumában jelentették be szombaton este a Sátoraljaújhelyhez tartozó Széphalmon, a Múzeumok éjszakája helyi programjai keretében.
Minya Károly nyelvész, szókincskutató, a Nyíregyházi Egyetem főiskolai tanára, Az év szava választást lebonyolító Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda (Manyszi) alapító tagja az MTI-nek elmondta: összesen négy kategóriában hirdettek győztest.
Indoklása szerint a CSOK-ra azért esett Az év szava programba bevont szakemberek választása, mert mindenképpen pozitív kicsengésű szót kerestek. A mozaikszó által képviselt tartalom pedig jó lehetőséget kínál a fiatal családok számára, amely meglátásuk szerint a demográfiára is jótékony hatással lehet majd. Dobogós lett a brexit és a kvóta - közölte a nyelvész.

Az év ifjúsági szava a filterbuborék lett, amely az interneten elérhető közösségi oldalak tartalomkezelési módját jelenti. Ennek segítségével szűrik a közösségi oldalak szolgáltató rendszerei a felhasználó számára a tartalmakat. Szintén sok szavazatot kapott ebben a kategóriában az óratemető, ez olyan tevékenységet takar, amely feleslegesen sok időt igényel. Ugyancsak közkedvelt volt a szavazók körében a tavalyi riói olimpián bronzérmes magyar úszó, Kenderesi Tamás által a televízióban említett, majd az emiatt széles körben elterjedt sajtburesz is - mondta Minya Károly.
Az év költői szava a Széchenyi István egyik művében használt két szó, a "tetthazafi" és a "szájhazafi". A nyelvész elmondta: a "szájhazafi" olyan "pántlikás", lármásan magyarkodó ember, akinek elmúlik a lelkesedése, ha ténylegesen tenni, vagy áldozatot hozni szükséges. A "tetthazafi" ezzel szemben a hon javáért csendben, okosan, áldozatosan cselekszik. Ez a két jellemforma ma is tetten érhető - magyarázta a nyelvész.
Az antiszavak kategóriában a párváltás nyert, amely azt jelenti, hogy adott személy folyamatosan, komoly kötődés nélküli párkapcsolatokban él, ez egyfajta értékvesztettséget is mutat - közölte Minya Károly. Hozzátette: ebben a kategóriában versenyben volt Kis Grófo egyik dalának címe, a bulibáró is. A nyelvész elmondta: az év szavait a Manyszi munkatársai, valamint szakmai partnereik választják ki közmegegyezés alapján.
Gondoltad volna, hogy ez 2016 legcsúnyább szava?
A Darmstadti Egyetem szerint ezt a Volksverräter jelentése érdemelte ki. A nemzetárulót (Volksverräter) választotta 2016 legcsúnyább német szavának a Darmstadti Egyetem nyelvészekből és újságírókból álló független bizottsága kedden. A zsűri szóvivője, Nina Janich szerint a nemzetáruló a "diktatúrák öröksége", többek közt a náciké.
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.