Vissza fognak jönni az országba a fiatalok - a Fidesz optimista

Magyarország néhány éven belül olyan ország lesz, ahova vissza akarnak, és vissza fognak jönni a magyar fiatalok - így...

  • MTI

Magyarország néhány éven belül olyan ország lesz, ahova vissza akarnak, és vissza fognak jönni a magyar fiatalok - így reagált a Fidesz szóvivője arra a szocialista kritikára, miszerint a kormányváltás óta másfélszeresére nőtt azok száma, akik lakhatás vagy munkavállalás miatt elhagyják az országot.

Emlékeztetett arra, hogy 2002-ben, amikor az Orbán-kabinet átadta a kormányzást, 5,8 százalék volt a munkanélküliségi ráta, ezt a Gyurcsány-korszakban az MSZP-kormányok megduplázták, 2010-re pedig már 11,4 százalékra ugrott a munkanélküliség. Selmeczi Gabriella szerint az adatokból az látszik, hogy a fiatalok nagyobbik része tapasztalatszerzésből megy el külföldre, és azt tervezi, hogy pár év után hazatér. A kisebb részük kint maradna, az ő hazatérésük érdekében mindent megteszünk - fűzte hozzá.

Selmeczi Gabriella Winkfein Csaba, az MSZP elnökségi tagja kijelentéseire reagált. Az ellenzéki politikus vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján egyebek mellett azt mondta, minden ötödik felnőtt, és minden második 30 év alatti gondolkodik azon, hogy elhagyja az országot. Úgy vélte, ennek részben az az oka, hogy a pályakezdők körében 28 százalék a munkanélküliségi ráta.

Hozzászólások

A sötét anyagot is kutatta az új felsőoktatási államtitkár: mit kell tudni Katz Sándorról?

Lannert Judit bejelentette, hogy Katz Sándor lesz az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkára. A nemzetközileg ismert elméleti részecskefizikus az Magyar Tudományos Akadémia egyik legfiatalabban megválasztott tagja, kutatásai során pedig a sötét anyaghoz kapcsolódó elméleti kérdésekkel és a kvark-gluon plazma vizsgálatával is foglalkozott.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.