Ütötte, rúgta egy rendész a nagykanizsai javítóintézet fiataljait

Egy magyarul nem tudó srácot is megrugdosott, hogy kiderüljön: "keménynek érzi-e magát?".

  • Eduline
Cseke Csilla

Sorozatosan bántalmazta a nagykanizsai javítóintézetbe zárt fiatalokat egy ott dolgozó rendész, majd az eseteket megpróbálta eltusolni - írja a Zalai Hírlap.

Több esetről is részletesen beszámolt a lap, előfordult például, hogy az egyik fiatalat, miután kiállt a sorból az egyik foglalkozásra vára, a rendész belökte a mosókonyhába, majd arcon és gyomron is megütötte. A rendész a fiatalokat megfélemlítette, hogy ne beszéljenek az esetről, a nevelőnőt pedig arra kérte, hogy ne naplózza a történteket.

Egy másik esetben a menzán álltak sorban a fiatalok, mikor a rendész az egyik német bebörtönzötthöz lépett, megkérdezve, hogy "Keménynek érzi-e magát?", de a válasz elmaradásakor - a fiatal nem tudott magyarul - háromszor lábon rúgta, majd az étkezés végén egyszer tarkón ütötte, miután megismételte a kérdést.

Az eseteket a nevelők sem jelentették, csak miután vizsgálat indult. Az ebédlői ügyeletes nevelő szóbeli figyelmeztetést kapott.

A javítóintézet rendésze ellen két rendbeli, közfeladatot ellátó személy által elkövetett bántalmazás miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség.

Iszlám Állam-szerű kivégzéssel alázták meg autista társukat, ugyanezzel büntette őket az igazgató

Két diák zsákot húzott egy autista társuk fejére, kivégzést szimulálva. A budapesti iskola igazgatója ugyanezt tette velük büntetésként, azóta leváltották. Áldozat-terrorista felállásban alázott meg két 13 éves diák egy budapesti iskolában egy autista diákot az egyik szünetben - értesült az Origo . Az eset május 10-én történt, letérdeltették, majd zsákot húztak társuk fejére.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.