Öt dolog, amit mindenki megtanul a gólyatáborban

Biztos, hogy minden leendő elsőéves izgatottan várja már a gólyatábort, hatalmas élmények és tapasztalatok százai várnak majd rájuk. Ebből szedtünk össze néhányat.

  • Eduline

1. Rájöttök, hogy képesek vagytok három-négy napig folyamatosan bulizni

2. Ráébredtek, hogy - 460-as ponthatár ide vagy oda - nem csupa okostojással kell eltöltenetek a következő három/négy/öt évet

Tunya és Kukker

3. Már a gólyatáborban kiderül, a felsőévesek tapasztalataiból, hogy egy csomó olyan tantárgyatok lesz, aminek az égvilágon semmi köze nincs a szakhoz

4. Eljön az a perc, amikor nem érzitek kínosnak, hogy két kifeszített madzag között rákjárásban kell végigmásznotok, egymás nyakában ülve kell koreográfiát bemutatnotok vagy éppen egy saját dalt kell írnotok a HÖK-ösök szépségéről - csak azért, hogy a csapatotok nyerjen egy kör sört

5. Rájöttök, hogy a legigazabb barátságok akár egy gólyatábor alatt is elkezdődhetnek, és az egész egyetem alatt végigkísérhetnek majd

Hogyan lehet bekerülni az egyetemi kollégiumokba?

Mi alapján és hogyan határozzák meg az egyetemek a kollégiumi elhelyezéseket, hogyan kerülnek be a hallgatók? Kik jogosultak és hogyan kell jelentkezni? Most ezekre a kérdésekre is válaszolunk. A kollégiumi jelentkezést a hallgatói rendszerben - ETR-ben vagy Neptunban - bonylítják, és itt értesítenek arról is, hogy sikere volt-e a felvételi.

Hozzászólások
@eduline.hu

Március 11-én ismét a Kossuth térre vonultak a kulturális szféra dolgozói. A tüntetésen egy egyetemi tanárként is dolgozó restaurátort kérdeztünk arról, mennyit keres, milyen munkát végez nap mint nap, és hogyan lehet ebből a fizetésből megélni Budapesten. #kkdsz #kulturalisdolgozok #restaurator #kultura #beremeles

♬ original sound - eduline.hu