Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Két szakképesítést szerezhettek ingyen: de hol tudtok utánanézni, hogy milyen OKJ-s képzések vannak, és mit csinálhattok a végzettséggel? Segítünk.

Az OKJ az Országos Képzési Jegyzék rövidítése: ebben a táblázatban nézhetitek meg, hogy milyen államilag elismert szakképesítésekre jelentkezhettek az adott évben. Az aktuális listát innen tölthetitek le.
A második oszlopban nézhetitek meg az adott képzés szintjét: érettségivel, végzettséggel, ingyen elsősorban az 54-es kódszámú iskolai rendszerű szakképesítéseket, illetve az ezekre épülő 55-ös kódszámúakat végezhetitek el.
Június óta már két szakképesítést szerezhettek meg ingyen iskolai rendszerű képzésben. Nappali munkarendű oktatásra 25 éves korig járhattok, de utána is ingyen tanulhattok esti, levelező vagy távoktatási formában. Az ingyenesség nem függ attól, hogy van-e már diplomátok, az első szakképesítés megszerzése során nappali tagozatosként kaptok diákigazolványt, 20 éves korig családi pótlékot, ha pedig hiányszakmát tanultok, havi 10-30 ezer forintos ösztöndíjat is. A részleteket itt olvashatjátok, az ingyenes OKJ-ról szóló összefoglalónkat pedig itt találjátok.
Azt, hogy mit tanulhattok az egyes OKJ-s képzéseken, a szakkepesites.hu oldalon nézhetitek meg. Böngészhetitek őket név alapján, szint, szakmacsoport és tanulmányi terület szerint is. Az egyes szakképesítéseknél elolvashatjátok, hogy milyen munkaköröket tölthettek be a végzettséggel, azt, hogy jellemzően mit kell majd csinálnotok, azt, hogy mire lesztek képesek a végzés után.
Az adott képzés oldalán megtaláljátok a kapcsolódó szakképesítéseket, a bemeneti követelményeket, az elmélet és a gyakorlat arányát, az időtartamot, a választható munkarendeket és az elvégzendő modulok listáját is. Az oldalon nem csak a képzésekről, hanem a képzőhelyekről is találtok információt, például azt, hogy milyen tanfolyamokat indítanak vagy hogy tartanak-e felvételi vizsgát. Melyek a legnépszerűbb OKJ-s képzések? Itt nézhetitek meg.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.