Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Szeptemberben 2,4 százalékra gyorsult a havi bruttó és nettó átlagkeresetek emelkedése az egy évvel korábbihoz képest az augusztusi 2,2 százalékról, a közfoglalkoztatottak nélkül az éves növekedési ütem 4,4 százalékra emelkedett a megelőző havi 3,9 százalékról - közölte a KSH pénteken.

Az év első kilenc hónapjában 2,9 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbihoz képest a legalább öt munkavállalót foglalkoztató vállalkozások, a költségvetési intézmények és a megfigyelt nonprofit szervezetek körében. Ebben az időszakban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 234 000 forint volt. Mennyit keresnek a pályakezdő diplomások? Itt találjátok részletes összefoglalónkat.
A közfoglalkoztatottak átlagkereseti adatait figyelmen kívül hagyva a nemzetgazdaságban 5,2, a vállalkozásoknál 4,8, a költségvetés területén 6,4, a nonprofit szervezeteknél 6,7 százalékkal nőttek a keresetek 2013. január-szeptemberhez hasonlítva.
Az első kilenc hónapban a vállalkozásoknál a dolgozók átlagosan 248 900, míg a költségvetési intézményeknél 206 500 forintot kerestek. A nem közfoglalkoztatás keretében foglalkoztatottak bruttó keresete a nemzetgazdaságban átlagosan 246 100, a vállalkozásoknál 250 400, a költségvetésben dolgozóké 237 300, a nonprofit szervezeteknél pedig 227 800 forint volt. A közfoglalkoztatottak pedig átlagosan 78 000 forintot kerestek.
A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (485 100 forint), ezt az információ és kommunikáció (449 200 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) követte (408 900 forint). A legkevesebbet a humán-egészségügyi, szociális ellátás (142 300 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (152 700 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (172 600 forint) ágakban dolgozók kerestek.
2014. január-szeptemberben a költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 219 ezren - az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült. A költségvetési szférában az erre jogosultak átlagosan 9800, a nonprofit szervezeteknél 9400 forintot kaptak ezen a címen.
Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 153 300 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 104 700, a szellemi foglalkozásúaké 207 700) forint volt, 2,9 százalékkal magasabb, mint 2013. január-szeptemberben. A családi kedvezmények 2014. évi változása a növekedést további 0,8 százalékponttal emelte. Ezt figyelembe véve a nettó kereseti átlag 160 000 forintra becsülhető - írta a KSH.
Az első háromnegyedévben a rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek kevésbé - 0,2 százalékponttal - emelkedtek, mint a keresetek. A 246 200 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 2,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,9 százalék.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.