Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A pszichológusi segítségen kívül egy anonim bejelentő platform jön majd létre, amely lehetőséget biztosít a hallgatóknak, hogy név nélkül juttathassák el az őket érő sérelmeket az illetékeseknek.

A Blikk azt írja, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói önkormányzata korábban fórumot hívott össze az ügyben. A cikk szerint – bár külön nem kívánták kommentálni, hogy a rendező már nem tanít az intézményben – a történtek miatt lesznek változások az intézmény mindennapjaiban.
„A hallgatói önkormányzat nem tud olyan esetről, hogy az egyetem falain belül valaha szexuális visszaélés történt volna. Azonban Sárosdi Lilla és Marton László közvélemény előtt zajló ügye rávilágított arra, hogy az egyetem működésében változásokra van szükség. Iskolapszichológus fogja segíteni a hallgatókat, hogy a művészeti tanulmányokkal járó intenzív érzelmi igénybevételt, az emberi kapcsolatokat érintő konfliktusokat megértsék. Anonim bejelentő platform jön létre, egy elektronikus felület, amely lehetőséget biztosít a hallgatóknak, hogy név nélkül juttathassák el az őket érő sérelmeket az illetékeseknek” – írja az oldal a HÖK közleményére hivatkozva.
Képbe került az ELTE is. Újabb magyar zaklatási ügyre derült fény
Falcsik Mária saját zaklatás élményéről számol be egy posztban. A költőnő Facebook-oldalán mesélte el az 1974-es eset körülményeit, beszámolóját pedig ő is a #metoo-címkével fémjelezi. Falcsik Mária a történtek idején 18 éves, magyar szakos gólya volt az ELTE-n, a nagynevű irodalomtörténész professzor - Radnóti Miklós barátja - pedig szombat délelőttre hívta be vizsgázni a Bölcsészkar épületébe.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.