Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A kereszténydemokrata politikus szerint napjainkban nagyobb a keresztények üldözése, mint Néró császár korában.

Egyelőre nem tudni, hogy milyen adatokból dolgozik a kereszténydemokraták soraiból az EMMI parlamenti államtitkáraként működő Rétvári Bence, de pénteken azt nyilatkozta egy keresztényüldözéssel kapcsolatban összehívott konferencián az MTI szerint, hogy
ma nagyobb mértékű a keresztényüldözés a világban, mint Néró korában; minden öt vallási üldözött közül négy keresztény.
Bár nem elképzelhetetlen, hogy a több mint hétmilliárdos lakosságú bolygónkon ilyen arányok lehetnek, ez valójában a keresztény vallásúak szűkebb rétegét érintik, főleg Ázsiában a Közel-Keleten és Közép-Keleten - természetesen nem elbagatellizálva a problémát.
Érdemesebb a történelmi vonatkozású állítással foglalkozni: Néró császár korában (i.u. 54. - i.u. 68.) a Római Birodalom kiterjedése így nézett ki:

A sárga jelölésnél figyelembe véve a hódítás időpontját, a birodalom kiterjedése Néró idején majdnem elérte a később Traianus által uralt legnagyobb területet. A korai kereszténység Néró-kori elterjedése 99 százalékban a birodalom határán belül volt, vagyis a világ akkori keresztényeinek majdnem mindegyikét veszélyeztette. Amennyiben Néró sikerrel járt volna a 64-ben meghirdetett üldöztetésük során (Róma felgyújtását akarta az akkor még szekta közösség nyakába varni), a mai kereszténység nem is létezhetne.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).