Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Planetáris köd, űrművészet, hőlégballonok, interaktív kísérletek és rendhagyó fizika órák szerepelnek többek között az Eötvös Loránd Fizikai Társulat által koordinált tudománynépszerűsítő és szórakoztató Fizika Mindenkié programsorozatban, amelyet országszerte számos városban rendeznek meg szombaton.

A sorozat ünnepélyes megnyitójának az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) Lágymányosi Campusa ad helyet - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.
Az ELTE szervezésében látogatható lesz a Sokszínű Fizika Busz, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és MTA Energiatudományi Kutatóközpont interaktív, utazó kiállítása. A kísérletek a fizika széles palettáján vezetik végig a látogatókat a 21. század érdekes tudományos eredményeit bemutatva a nanotudományon át a fénnyel kapcsolatos kísérletekig.
Az ELTE fizikus hallgatói Young Minds csoportja a Foucault-inga mellett fénnyel kapcsolatos kísérletekkel, rakétákkal, napészleléssel készül az egész napos rendezvényre.
Az idei évben először csatlakozik az ELTE rendezvényeihez a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), amelynek szervezésében Härtlein Károly, az egyetem fizika intézetének oktatója tart kísérleti előadást a mindennapi életet meghatározó mágneses indukcióról, illetve látványos kísérleteket mutat be a gázok feszítőerejéről és a lökéshullámokról.
Az egri Varázstoronyban esti lézeres "városnézés" lesz, bemutatják a planetáris ködöket és a szupernóva-maradványokat, Győrben kísérletbazárt tartanak számos iskola és diákcsapat részvételével, Ócsán fénytani kísérletek, Nyíregyházán rendhagyó fizikaórák várják az érdeklődőket. A pécsi Zsolnay Negyed Látogatóközpontban vidám és "hajmeresztő" kísérleteket mutatnak be a tudósok az elektromosság és a mágnesség témaköréből, Pannonhalmán fényes kísérleteket végeznek, Zalaegerszegen interaktív bemutatókkal várják az érdeklődőket, Veszprémben pedig folyékony nitrogénes kísérletekről lesz szó. Miskolcon citromból készítenek kísérleti eszközt, Tatán tudományos játszóházzal várják az érdeklődőket, Csongrádban biofizikai és fényes kísérleteket végeznek, Nyírbátorban pneumatikus rendszereket vizsgálnak, Szentendrén pedig a Hang világnapjához kapcsolódó rendezvénnyel készülnek.
Budapesten az Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskolában teafilterből készítenek hőlégballont, a Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskolában nukleáris délutánt rendeznek, a Madách Imre Gimnáziumban Cartesius búvárok születnek pillepalackokból, a Leövey Klára Gimnáziumban pedig a mechanika és az elektromosság lesz a kísérletek fókuszába.
Az országos rendezvény célja, hogy minél többen közel kerüljenek a fizikához, megértsék a felmerülő problémákat, megismerjék a lehetséges válaszokat és áttekintsék a széleskörű alkalmazásokat, valamint a fizika társadalmi hatásait.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).