Fizetési adatok: ezért érdemes diplomát szerezni

Közel 240 ezer forintos átlag mögött igen komoly szórást mutatnak a különböző végzettségért járó keresetek.

  • Eduline
Shutterstock

Közel 240 ezer forintos átlag mögött igen komoly szórást mutatnak a különböző végzettségért járó keresetek. A versenyszférában az egyetemi végzettségűek 600 ezer feletti összeget kerestek, miközben a közszféra 125 ezer forintot fizetett egy nyolc általánossal rendelkező dolgozónak - írja a Buksza blog.

A legalább 8 osztályt végzettek körében a legalacsonyabb fizetés 125 ezer forint volt, nekik ennyit fizetett havonta átlagosan a közszféra. A szintén nyolc osztály végzettek a nonprofit szférában már 129 ezer forintot kaptak havonta, a versenyszféra ugyanerre a végzettségre 149 ezer forintot fizetett.

A gimnáziumi végzettségűek is a versenyszektorban jártak a legjobban, havonta több mint 213 ezer forint volt az átlagkeresetük, a nonprofit szervezetek 175 ezer forintot fizettek nekik, a közszférában viszont havi 186 ezer forintot kaptak.

Az egyetemet végzettek az összes ágazatot nézve átlagosan 470 ezer forintot kerestek, miközben a főiskolai papírral rendelkezők közel 150 ezer forinttal kevesebbet, átlagban 325 ezer forintot kaptak.

Az egyetemi végzettség egyébként a versenyszektorban átlagosan több mint 600 ezer forintot ért havonta, a költségvetési szférában 349 ezret, a nonprofit szektorban pedig 337 ezer forint járt érte.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.