Másfél milliárdból hozzák létre az új állami intézményt

Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete névvel újabb kutatóintézetet hoz létre a kormány. A következő két évben több mint másfél milliárd forintot szánnak erre.

  • Eduline
Túry Gergely

Létrehozná a kormány a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetét, amely kutató-, fejlesztő- és szellemi központként a kormányzat, a kutatóintézetek és a vállalatok közötti együttműködés hatékonyságának javításán dolgozna - derült ki a szerdai Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletből.

A rendelet szerint az állami tervezési és döntéselőkészítési feladatokat is ellátó intézet hozzájárulna a nemzetközi interdiszciplináris kutatásokhoz való felzárkózást elősegítő kutatásokhoz a társadalomtudományok, a bölcsészet, a művészetek, valamint a hozzájuk kapcsolódó műszaki és természettudományok terén - különös tekintettel többek között a társadalmi újítás, a fenntarthatóság és a technikai innováció elemzésére.

A Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete ezekben a tudományágakban elemzéseket és javaslatokat is kidolgozna majd a kormánynak.

Az intézet irányítását a kormányzati társadalmi kapcsolatok összehangolásáért felelős miniszterre - azaz a jelen állás szerint a Miniszterelnökséget vezető Lázár Jánosra - bíznák, a szervezet élére öt évre neveznének ki főigazgatót - írta a hvg.hu.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.