Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Lehet, hogy már kezdetét is vette a nagy albérletvadászat, miután megtudtátok, hogy felvettek titeket az egyetemre, de mielőtt fejvesztett keresgélésbe és szerződéskötésbe kezdenétek, néhány fontos dolgot tudnotok kell.

Először is a szerződés. Nagyon fontos, hogy írásban kössetek bérletiszerződést, mely tartalmazza:
Másodszor, nem árt tudni, hogy mi történik akkor, ha a szerződést felmondjátok. A bérleti szerződést mind a bérbeadó, mind a bérlő bármikor megszüntetheti. Ilyenkor alkalmazható a felmondási idő. Ha a szerződésben felmondási időként mondjuk 30 nap szerepel, a tulajdonos miután bejelentette, hogy felbontja a szerződést, 30 napig még nem rakhatja ki a lakásból a bérlőt. Azonban ha a másik fél bont szerződést, akkor a bejelentést követő 30 napig még fizetnie kell a lakás költségeit és a bérleti díjat.
Mi az a kaució?
A kaució azt jelenti, hogy a tulajdonos egy előre megbeszélt összeget ( legtöbbször 1-2 havi lakbért) megőrzi, és ha a szerződés megszűnéséig semmilyen kárt nem okoz a bérlő a lakásban, rendesen fizeti a bérleti díjat, a rezsi költségeket, akkor a kiköltözéskor az összeg visszajár. Ez az összeg általában lelakható, azaz a kiköltözés előtti utolsó 1-2 hónapban kiváltja a bérleti díjat.

Harmadszor, ha már tisztában vagy a jogi dolgokkal, akkor egy kis információ a hirdetésekhez: mindig pontosan olvassátok el őket, ha valami nem világos, akkor kérdezzetek. Fontos, hogy mielőtt még elutaztok megnézni a lakást, már tudjátok, hogy milyen paraméterekkel és felszeretséggel hirdetik az adott lakást. Ha nincs kép mellékelve, akkor kérjetek a hirdetőtől. Érdemes megkérdezni (ha nincs feltüntetve), hogy mennyi a havi rezsi és a közösköltség, hogy bútorozott vagy gépesített-e a lakás.
Végül, mielőtt belekezdenétek a keresésbe, mindenképpen szerezzetek be egy magyar-magyar szótárt, amivel majd magabiztosan értelmezhetitek a hirdetéseket.
Zseniális magyar-magyar szótár albérletkeresőknek
Nem csak más országok nyelvein lehet megtanulni. Ha elég kitartó vagy, magyarról magyarra is tudsz fordítani bizonyos kifejezéseket. A szeretlekmagyarorszag.h u tette közzé egy leleményes albérletkereső felfedezéseit a hirdetésekről. Valószínűleg ennek segítségével te is könnyebben tudsz majd tökéletes albérletet találni (vagy legalábbis rájönni arra, mi az, amit biztosan nem akarsz).
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.