Egy ország, ahol minden második ember doktori címet kapott

Oroszországban van a legtöbb tudományos fokozattal rendelkező ember a világon - derült ki a Gazdasági Együttműködési...

  • MTI
Érettségi Oroszországban. Utána jön az egyetem, a hallgatók pedig meg sem állnak az első tudományos fokozatig

Oroszországban van a legtöbb tudományos fokozattal rendelkező ember a világon - derült ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) oktatási rendszereket elemző jelentéséből, amelyet a Ria Novosztyi orosz hírügynökség ismertetett szerdán.

Az elemzés szerint a 25 és 64 év közötti orosz állampolgárok 54 százalékának van valamilyen tudományos fokozata. Oroszországot Kanada követi ebben a sorban 51 százalékos aránnyal, majd Izrael 46 és az Egyesült Államok 42 százalékkal.

Ennek ellenére a legjobbnak tartott orosz állami felsőoktatási intézmény, a moszkvai Lomonoszov egyetem, rövidített nevén az MGU csak a 116. helyen áll a világrangsorban egy nemrég készült tanulmány szerint. Tavaly még a 112. helyet foglalta el.

A Szentpétervári Állami Egyetemnek, amely Oroszországban a második legjobb felsőfokú oktatási intézménynek számít, szintén romlott a nemzetközi megítélése. Két hellyel hátrébb került, így most a 253. a QS World University Rankings elnevezésű, felsőoktatási intézményeket értékelő szervezet éves listáján. 

Az OECD-jelentés a szervezet 34 tagállamában mérte fel az oktatás-képzés színvonalát, valamint vizsgálta a helyzetet Oroszországban, Argentínában, Brazíliában, Kínában, Indiában, Indonéziában, Szaúd-Arábiában és Dél-Afrikában. 

Oroszország nem tagja a szervezetnek, de tárgyalásokat folytat a csatlakozásról. Igor Suvalov orosz miniszterelnök-helyettes a múlt héten azt nyilatkozta, hogy a kormány elkészítette a csatlakozási programot. Moszkva azt tervezi, hogy 2014-ben az OECD tagjává válhat. 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.

Megválasztották a HÖOK új elnökét

Az új elnök programjának középpontjában a hallgatói érdekképviselet megerősítése, az egyetemek közötti együttműködés fejlesztése, valamint a felsőoktatás előtt álló változásokra való felkészülés áll.