Idén is remek programokkal várja a leendő hallgatóit az ELTE

Több mint hatvan program, interaktív workshopok, látványos kísérletek, nemzetközi lehetőségek és az ország legjobb kutatóinak rendhagyó órái - ezzel várják a leendő hallgatókat és érdeklődőket az Eötvös Loránd Tudományegyetem Trefort-kerti kampuszán október 13-án.

  • Eduline
elteonline.hu

Előadásokkal, kísérletekkel, interaktív workshopokkal várja a középiskolásokat 2017. október 13-án az Eötvös Loránd Tudományegyetem. A Trefort-kerti kampuszra szervezett, összegyetemi nyílt napon a továbbtanulás előtt álló diákok minden szükséges tudnivalót egy helyen szerezhetnek meg.

A regisztráció október 13-án 7:30-tól kezdődik, programok pedig 9:00-tól indulnak.

Regisztráció helyszíne: információs pultok a Múzeum körúti bejáratnál (Budapest, Múzeum krt. 4/a, 1088)

A nap indításaként reggel 9 órakor Frei Zsolt, a Természettudományi Kar Atomfizikai Tanszékének vezetője a gravitációs hullámokról, Markó Alexandra egyetemi docens a Bölcsészettudományi Kar Fonetika Tanszékén végzett kísérletekről mesél majd. A részletes programlistát megtaláljátok az egyetem honlapján, illetve a többi kar honlapján.

Sok érettségizőt érinthet a 2017/2018-as tanév rendjének egyik kiegészítése

Apró változás az idei tanév rendjében, mégis sok idén érettségiző diákot érint: míg eddig a tanárok jóindulatán vagy az a szülői igazolások számán múlt, hogy egy végzős el tudott-e menni valamelyik pályaorientációs kiállításra vagy börzére, ettől az évtől egy tanítási napot kötelező pályaorientációs célra fordítani.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.