Beégette magát az országos ifiszervezet a köztévében

Szerintük a magyar fiatalok nagyon jól érzik magukat itthon, különben is, gleccsert is csak Izlandon találnak - szerintük.

  • Eduline
MTVA

A hvg.hu szúrta ki, hogy milyen kemény reggeli interjút zavartak le a Magyar Ifjúság Kutatás 2016 kimutatásairól, melyet a kormány által is támogatott, Fidelitas-hoz köthető szervezet, az Új Nemzedék Központ készített. Az ÚNK részéről Poór Csaba kommunikációs igazgató mutatta be a tanulmányt, amiről kiderült számukra, hogy:

  • optimisták a magyar fiatalok;
  • sokan maradnak itthon munkát vállalni és családot alapítani;
  • "megdőlt az az elmélet, miszerint egyre több fiatal tervez külföldre menni."

Az utóbbi kapcsán hozzáteszi, hogy ez 2012 óta 33 százalékát jelenti a fiataloknak, vagyis abban igaza van, hogy nem lettek többen, de hogy ezt igazi eredményként lehetne elfogadni, az igencsak kétséges. Ezzel szemben a kutatásban az áll, hogy a fiatalok 42 százaléka azt választ adta, hogy "Életem nagy részét inkább Magyarországon szeretném leélni, mint bármely más országban", vagyis 58 százalék másként gondolkodik. Poór öccse amúgy Londonban él és dolgozik.

Hatszor többen vannak azok 2012 óta, akik politikai okokból hagynák el az országot.

A legszebb rész viszont még hátra volt: a kitáguló világ kapcsán megjegyezte Poór, hogy a fapados repülőjáratok miatt könnyen lehet utazni. Például, ha valaki izlandi gleccsernél szeretne idegenvezető lenni, akkor ezt megteheti, hiszen itthon nincs gleccser. A csodálkozó riporternek végül azt bizonygatta, hogy Izlandig kell menni, ha valaki gleccsert szeretne látni. Poór ezek szerint nem hallott még az Alpokról, ahol azért akad még pár gleccser.

Poór még elmondta, hogy sok Londonban sok fiatal érdeklődik a hazatérés iránt. Azonban a valóság az, hogy a Gyere haza fiatal! program is megmutatta, hogy csekély erre a hajlandóság, mindössze 105-en tértek haza.

6,5 milliárdot kap az elszámoltathatatlan Új Nemzedék Központ

A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségével közösen indítja útjára 6,5 milliárdos tehetségsegítő programját az az Új Nemzedék Központ, amelyet az Állami Számvevőszék feljelentett, ugyanis a korábbi több mint 3 milliárd forintos programjával nem tudott elszámolni, ugyanis "eláztak" a dokumentumaik egy viharban.

Hozzászólások

PSZ a NOKS-dolgozók béremeléséről: „Rétvári és a Fidesz ne tegyen több kárt a szakszervezeti érdekérvényesítésben”

A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.

Lannert Judit a nagykanizsai tanévnyitón: „Hamarosan bejelentjük a NOKS-dolgozók béremelését”

„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu