81 éves korában tanult meg programozni

A 81 éves hölgy alig pár hónapja tanult meg programozni és máris mobilos applikációt fejleszt,

  • Eduline

Masako Wakamiya 60 évesen vásárolta meg első számítógépét. Miután nyugdíjba ment és hirtelen rengeteg ideje felszabadult, úgy gondolta, jól eltölti majd az idejét a masinával. Igaza is lett. 81 éves korában megtanult programozni aztán elkezdett játékokat fejleszteni.

A maradék idejéjében, amikor nem kedvenc elfoglaltságának hódol, akkor pedig saját weboldalát fejleszti, ahol hozzá hasonló idős embereknek segít megtanulni a számítógép használtát.

Hozzászólások

„Mi nem az íróasztal mellől hoztuk ezeket a döntéseket” – megszavazta a parlament az iskolakezdési támogatást

Elfogadta az Országgyűlés az iskolakezdési támogatásról szóló törvényjavaslatot, amit parlamenti vita előzött meg. Az ellenzék nehezményezte, hogy nincsenek jól meghatározva a jogosultsági feltételek és számos rászoruló család kimarad a támogatásból. A kormánypárt képviselői hangsúlyozták, hogy a támogatás szabályait szakmai egyeztetések alapján dolgozták ki, a rendszer nem tökéletes, de lehet rajta fejleszteni.