Pilóta- és repülőgép-karbantartó képzés indul szeptemberben a Széchenyi István Egyetemen

A pilótaképzés feltétele a diploma, légijármű-karbantartónak viszont már akár csak érettségivel is lehet jelentkezni.

  • Székács Linda

Többek között a Wizz Airrel is együttműködve szeptembertől légijármű-üzemeltető, valamint légijármű-karbantartó képzést indít a győri Széchenyi István Egyetem - írják a lapunknak küldött sajtóközleményben.

A légijármű-üzemeltető, azaz pilótaképzés három féléves lesz és angol nyelven zajlik majd. Némethné Farkas Kata, az egyetem Felnőttképzési és Kompetenciafejlesztési Központjának vezetője szerint pedig

a képzésre bármely területen legalább alapképzésben szerzett oklevéllel lehet jelentkezni. A jelentkezőktől semmilyen előzetes repülőgép-vezetési tudást nem várnak el.

A felvétel feltétele  az alapszakos diploma mellett az 1. osztályú orvosi minősítés az egészségügyi alkalmassági vizsgálaton.

A képzés tandíja 95 ezer euró (azaz mintegy 38 millió forint), amely 45 éves korig kamatmentes diákhitelből is finanszírozható.

A jelentkezési határidő augusztus 8., az orvosi minősítéssel pedig augusztus 20-ig kell rendelkezni.

Jakab Tamás, a Fly-Coop Kft. ügyvezetője hozzátette: a hallgatók az elméleti részek elsajátításán túl modern szimulátorokon, valamint egy- és kétmotoros gépeken tanulhatnak, oktatóként pedig többek között jelenleg is légitársaságoknál dolgozó pilóták adják át nekik tudásukat. A megszerzett diplomával bármelyik légitársaságnál elhelyezkedhetnek kereskedelmi pilótaként.

Légijármű-karbantartó - elég az érettségi is

A pilótaképzés mellett az intézményben két féléves légijármű-karbantartó képzés is indul, aminek a tandíja a pilótaképzés súlyos összegeivel ellentétben "csak" 3,5 millió forint, ami szintén finanszírozható diákhitelből.

A programra bármilyen diplomával, sőt érettségivel is lehet jelentkezni. Hozzáteszik ugyanakkor, hogy ebben az esetben a képzés végén a tanulók nem oklevelet, hanem tanúsítványt kapnak. Dr. Teschner Gergely egyetemi docens, szakfelelős szerint a végzettek akkor kapnak szakszolgálati engedélyt, ha a képzést követően az ágazatban dolgozó cégeknél dolgoznak, modultól függően 2–5 évig.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.