Mégsem éri meg programozónak tanulni?

Újabb hazai programozóiskola jelentette be gazdasági okokra hivatkozva, hogy 8 év működés után végleg bezár. A döntésük nem meglepő, hiszen az IT-szektorban a szakemberek a korábbiaknál sokkal nehezebben találnak állást.

A CodeBerry School hétfőn tette közzé, hogy márciusban 8 év működés után végleg lehúzzák a rolót. A cég szerint a döntés hátterében alapvetően finanszírozási gondok állnak, de azt azért érdemes megjegyezni, hogy a világon 159 technológiai vállalattól csak idén a Layoffs.fyi adatbázisa szerint már közel 42 ezer embert küldtek el annak ellenére, hogy az iparágban már tavaly is tömeges leépítések voltak - írja a hvg.hu.

Az Amazon, a Google és a Microsoft is több tízezer dolgozóját bocsátotta el. Az X (régi nevén Twitter pedig 2022 vége óta az alkalmazottainak a 80 százalékától vált meg. Ezzel párhuzamosan pedig a nagy techcégek a mesterséges intelligenciát alkalmazó projektjeikre kezdtek fókuszálni.

A helyzet Magyarországon sem jobb. A korábbiakhoz képest itthon is nehezebben kapnak munkát az IT-szakemberek, amelya hazai fejlesztések visszaesésével, és a kínai technológiával szembeni nyitottsággal is összefüggésben lehet.

Ezek után nem csoda, hogy a programozó iskolákból kikerült junior programozók nehezebben találnak munkát, és a cégek inkább egy tapasztaltabb szakembert vesznek fel helyettük. Egy ilyen helyzet pedig értelemszerűen a programozó iskolákat is nehéz helyzetbe hozza.

 

Hozzászólások
@eduline.hu Mélyponton a friss magyar PISA-eredmények #PISA #eduline #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Közel húsz éve nem nőtt a családi pótlék összege, 2027-ben jöhet változás

2008 óta 12 200 forint jár az egy gyereket nevelő családoknak, az egyedülálló szülőnek ennél csupán 1500 forinttal több. Magyar Péter hétfő reggel adott első alkalommal interjút a megújult közmédiának, ahol arról is kérdezték, mikor teljesülhet a párt egyik legfontosabb kampányígérete, a családi pótlék emelése.