Így szerezhettek akár két szakmát is teljesen ingyen

Nem vettek fel az egyetemre, de továbbra is szívesen tanulnátok valamit a következő tanévben? Esetleg nem is gondolkodtatok a felsőoktatáson? Mutatjuk, mi kell ahhoz, hogy nem egy, de akár két szakmát is ingyen szerezhessetek meg.

  • Eduline/MTI

Nem a felsőoktatás az egyetlen lehetőség a továbbtanulásra, számos szakképzés is tárt kapukkal várja a diákokat szeptemberben.

Ha rendelkeztek érettségi vizsgával, jelentkezhettek olyan öt- vagy hároméves képzésekre, melyek során egy rövid ágazati alapoktatás keretében ismerkedhettek meg az adott ágazat sajátosságaival és alapismereteivel, ezt követően pedig elkezdhettek tanulni az adott ágazaton belül, és szakirányú oktatásban elsajátítani a konkrét szakmát. A ti oktatásotok kizárólag a szakmai vizsgára való felkészítésből áll, hiszen a közismeretet a középiskolai tanulmányaik során már elsajátítottátok. A technikusi oklevél ráadásul később akár a felsőoktatásban is előnyt jelenthet, feltéve persze, ha a szakképzettségnek megfelelő szakirányra mennétek tovább. Ebben az esetben dönthettek úgy, hogy a felvételi pontjaitok számítása kizárólag a szakmai vizsgátok eredménye alapján történjen, és a vizsga eredményétől függően akár 400 pontot is szerezhettek a felsőoktatási felvételiben.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium közleménye szerint ráadásul az első két szakma megszerzése az első szakmai vizsga befejezéséig, a második szakma esetén legfeljebb három tanéven keresztül mindenkinek ingyenes az állam által és az állammal együttműködési megállapodást kötött fenntartó által fenntartott intézményekben. Akik pedig az első szakmájukat tanulói jogviszonyban szerzik, ösztöndíjban részesülhetnek, a duális szakmai oktatásban résztvevők pedig munkabérre lehetnek jogosultak, arról nem is beszélve, hogy diákigazolványt is kaptok, így a diákkedvezmények továbbra is érvényesek lesznek számotokra.

A szakképzésekről további információkat ezen az oldalon találtok.

 

Hozzászólások

„Ha felbukkan egy-egy Gundalf, az nem zavar a rendszerben, hanem jelzés” – véli Odrobina László, volt helyettes államtitkár

Hrabóczki Dániel 'Gundalf' története a volt helyettes államtitkár szerint arról is szól, hogy az iskola még mindig egy olyan világra készít fel, ami már nem létezik. Odrobina László szerint az oktatás legnagyobb hibája, hogy nem tud kilépni a politikai ciklusok logikájából, miközben a diákok már régen más szabályok szerint gondolkodnak.

Szabó Zsófi: „A szakpolitikához mondjuk el kéne végeznem egy sulit, de azt sem tartom lehetetlennek, hogy 37 évesen visszaüljek az iskolapadba”

A műsorvezető egyre aktívabban vállal szerepet közéleti eseményeken, és már a jövőjét is részben a politikában képzeli el. Bár nem tartja magát politikusnak, nyitott arra, hogy idővel komolyabban is elköteleződjön ezen a területen, és ezért még hajlandó lenne az iskolapadba is visszaülni.