Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Hamarosan diplomáztok, és szeretnétek munkát vállalni, de tovább is képeznétek magatokat? A szakirányú továbbképzés jó választás lehet. Összegyűjtöttük a legfontosabb kérdéseket és a válaszokat.
Milyen végzettséggel kerülhettek be és milyen képzések közül választhattok?
Szakirányú továbbképzésre legalább alapfokozatú diplomával, illetve a korábbi rendszer szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű végzettséggel jelentkezhettek. A képzések tulajdonképpen a korábbi szakotokra épülő specializációk, amelyek gyakorlatot is magukba foglalnak.
A képzések listáját itt találjátok, ahol az intézmény, kar, munkarend és finanszírozási forma szerint is szűrhettek, illetve konkrét képzésekre is rákereshettek. Fontos, hogy központi felvételi ezeknek a képzéseknek az esetében nincs, a felsőoktatási intézmények határozzák meg a felvételi feltételeit, határidejét, módját, illetve az oktatás tantervét és tematikáját.
A keresőben az adott képzés nevére kattintva láthatjátok, hogy milyen képzési területeken szerzett végzettséggel jelentkezhettek, mi a határidő, mikor indul a képzés és milyen dokumentumra van szükség a felvételihez.
Milyen formában tanulhattok?
A szakirányú továbbképzések zöme levelező formában indul, de körülbelül 80-80 képzés nappali, illetve esti formában érhető el.
Mikor indulnak a képzések és mennyi idő alatt végezhetitek el őket?
A szakirányú továbbképzések februárban és/vagy szeptemberben indulnak, a képzési idő pedig legalább 2, legfeljebb 4 félév.
Kell fizetni?
Igen, állami ösztöndíjas formában szakirányú továbbképzés nem indul. Az önköltség összege nagy skálán mozog: a Budapesti Corvinus Egyetem executive MBA menedzser képzésén félévente 1 millió forintot, az Eötvös Loránd Tudományegyetem fejlesztőpedagógus képzésén 160 ezer forintot, a Semmelweis Egyetem által indított addiktológiai konzultáns képzésen pedig 200 ezer forintot kell fizetni.
A 2020-as felsőoktatási felvételivel kapcsolatos összes cikkünket itt találjátok.
Milyen egyetemi, főiskolai képzésekre jelentkezhettek 2020-ban? Itt van minden tudnivaló
Milyen képzési szintek a magyar egyetemeken, főiskolákon, és mennyi idő alatt végezhetitek el az egyes képzéseket?
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.