Ezeket az OKJ-s képzéseket végezhetitek el ingyen, több száz férőhely van

Itt a lista azokról az OKJ-s képzésekről, amelyet ingyen végezhettek el ebben a tanévben.

  • Eduline

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal 2019/20. tanévre két támogatási kategóriában tette közzé a szakképesítések listáját. Ez a két kategória a korlátozottan támogatott (K) és a nem támogatott (N) kategória. A korlátozottan támogatott képzések esetén megyénként (és képzésenként) meghatároztak egy-egy keretszámot, vagyis azt, hogy hányan szerezhetik meg az adott szakképesítést ingyen.

Szakközépiskolában folyó kétéves, érettségi vizsgára felkészítő képzésre a fővárosban közel 900-an jelentkezhetnek ingyen, de majdnem eléri a 800-at a cukrász és szakács ingyenes képzések száma is, ezenkívül a szoftverfejlesztő szakképesítés keretszáma is bőven 700 felett van. Több mint ötszázan szerezhetnek pénzügyi-számviteli ügyintéző, pincér, informatikai rendszerüzemeltető szakképesítést is, valamint ugyanekkora számban lehet jelentkezni kis- és középvállalkozások ügyvezetője című képzésre is.

Több megyében is jellemzőek a nagyszámú képzések ugyanezekben a szakmákban, pluszként azonban feltört a listára a hegesztő, bolti vezető és például a tehergépkocsi-vezető szakképesítés is - ezeket is több százan végezhetik el a különböző megyékben, úgy mint például Hajdú-Bihar és Csongrád megyében. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében például hegesztő szakképzésre jelentkezhetnek a legtöbben, összesen 733-an végezhetik el ingyen.

A társadalombiztosítási ügyintéző az egyik legtöbbször választott OKJ-s képzés

Ismét első helyre került a társadalombiztosítási ügyintéző képzés - derült ki a felnőttképzéssel foglalkozó Perfekt Zrt. által összeállított legfrissebb, 2018-es toplistából.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.