Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egy festmény is erősíti azt a legendát, mely szerint már a késő ókorban próbálkoztak transzplantációval.

Egy 15. századi olasz festmény egy 5. századi lábátültetést örökít meg. Matteo di Pacino műve ma Észak-Karolinában található, és az látható rajta, amint egy koporsóban fekvő férfi lábát egy élő elfeketedett végtagja helyére varrják.
Olasz és svájci egyetemi kutatók megvizsgálták a képet, és az alapján úgy vélik, a végtag üszkösödni kezdhetett, ezért döntöttek az átültetés mellett.
Az egyházi történetekben csodának titulált legendát egy 18. századi könyv is megörökíti, e szerint a történelem első szervátültetése a Római Birodalom szíriai tartományában történt, a beteg pedig egy egyházfi volt. A végtagot egy etióp halottól vették el, a műtétet pedig Szent Kozma és Damján, korabeli keresztény orvos-testvérpár végezte.
Persze a festménytől és a leírásoktól eltekintve még simán lehet, hogy egy évszázadokat megélt hoaxról van szó, de az mindenképp érdekes, hogy már ennyire régen rájöttek arra, hogy az elhalt szerveket ki kéne cserélni, tehát gondolatban már felmerült a transzplantáció.
(Seeker)
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.