Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Milyen szóbeli vizsgára készülhetnek azok a diákok, akik nem szerezték meg a maximális pontszám legalább 25 százalékát? Utánajártunk.

„A középszintű szóbeli vizsga tételsorának összeállításáról a vizsgabizottságot működtető intézmény gondoskodik, amennyiben a vizsgázó csoportban van szóbeli vizsgázó” – írja tájékoztatójában az Oktatási Hivatal, hozzátéve: a szóbeli vizsgára kétszer annyi tételt kell készíteni, mint amennyien a szóbeli vizsgázók vannak, de a tételek száma nem lehet 10-nél kevesebb vagy 20-nál több.
A szóbelin függvénytáblázatot (egyidejűleg akár többfélét is), szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas számológépet, körzőt, vonalzót, szögmérőt lehet használni a középszintű szóbelin.
| A 2019-es matekérettségire készültök? |
Ha emelt szintű matekérettségire jelentkeztetek, ezt a kurzust nektek ajánljuk: az emelt szintű szóbeli tételeket nézhetitek át 26 leckén keresztül. Ha kérdésetek lenne, akkor az oktató szívesen válaszol az általános és kurzushoz kapcsolódó kérdéseitekre is. Ha szeretnétek gyakorolni az utolsó hónapban, a kurzus áráról és a részletekről bővebben itt olvashattok. Ha a középszintű matekérettségin a négyes vagy az ötös a cél, ezt a harmincrészes videós sorozatot ajánljuk (az áráról és a részletekről itt találtok bővebb infót). Ebben a videósorozatban tíz részen keresztül (a részek kb. 25-30 percesek) gyakorolhatjátok a 2-3 pontos érettségi feladatokat, amelyeknek a megoldása elegendő lehet ahhoz, hogy meglegyen a kettes. Azoknak pedig, akik a hármast-négyest találják reális célnak, ezt az online kurzust ajánljuk. |
Itt találjátok a középszintű matekérettségi, itt pedig az emelt szintű matekérettségi hivatalos megoldását.
Folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok a matekérettségiről.
Mit tartalmaznak a szóbeli tételek?
A tételek három egyszerű, az elméleti anyagot ellenőrző kérdést (definíció, tétel kimondása, vagy „ezek közvetlen alkalmazását megkívánó egyszerű feladatot), valamint három feladatot.
Az Oktatási Hivatal hozzáteszi: a tétel a vizsgázónak önállóan kell kifejtenie, közbekérdezni csak akkor lehet, ha teljesen helytelen úton indult el a vizsgázó vagy nyilvánvaló, hogy elakadt.
Az értékelés szempontjai:
1. Az elméleti kérdések összesen: 15 pont
2. A három feladat összesen: 30 pont3. Önálló teljesítményre való képesség, a feladatok logikus előadása, illetve a matematikai kommunikációs képesség: 5 pont
„Azt, hogy a harmadik szempont szerinti 5 pontból mennyit kap a vizsgázó, annak a mérlegelésével kell eldönteni, hogy a vizsgázó milyen mértékben tudott önállóan megbirkózni a kérdésekkel, illetve a feladatokkal; ha segítő kérdésekre volt szüksége, azokat megértette-e és a feleletében fel tudta-e használni. A szóbeli vizsgát is tett vizsgázó végső értékelése az írásbeli és a szóbeli vizsga együttes pontszáma alapján történik” – írja az OH.
Magabiztos függvénytáblázat-használattal meg lehet szerezni a kettest a középszintű matekérettségin.
Itt vannak a matekérettségi megoldásai: az összes feladat és válasz egy helyen
13 órakor elkezdtük közzétenni a matekérettségi nem hivatalos megoldásait - itt egy helyen megtaláljátok az összes feladat megoldását. A középszintű matekérettségi első, rövid kérdésekből álló részének nem hivatalos megoldását itt nézhetitek meg. A második rész - kötelezően megoldandó - feladatainak megoldásait innen tölthetitek le. A három választható feladat megoldása: 16-os feladat, 17-es feladat, 18-as feladat.
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat. A 2018-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
Matekérettségi: feladatok és megoldások elsőként itt! Tudósítás percről percre
Kedden a közép- és emelt szintű matekvizsgákkal folytatódik a 2018-as tavaszi érettségi szezon. Az Eduline-on ma is mindent megtaláltok: beszámolunk a legfrissebb hírekről, a feladatokról, tanárokat és diákokat kérdezünk, és persze az írásbeli után jövünk a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokkal. A matematika érettségi nap támogatását köszönjük a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karának.
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.