Ezekre a szakokra biztos nem lehet bekerülni 200, 320 vagy 400 pont alatt

Bár a központilag meghatározott 280 pontos minimumponthatárokat 2023-ban eltörölték, azóta is vannak olyan egyetemek vagy egyetemi szakok, amikre nem lehet egy bizonyos ponthatár alatt bekerülni, mert intézményi kereteken belül minimumponthatárok meghatározásáról döntöttek. Ez alacsonyabb és magasabb is lehet, mint korábban az alapszakok esetében a 280, felsőoktatási szakképzés esetében a 240, mesterképzésnél pedig az 50.

  • Székács Linda

Hogy pontosan hol vannak minimumponthatárok, ahhoz nektek kell(ett) egy kis kutatómunkát végezni és minimum azokra az egyetemekre és szakokra ránézni, ahová jelentkeztetek, de néhányat mi is kigyűjtöttünk nektek.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen például

  • gyógypedagógia szakra legalább 220,
  • anglisztikára 280,
  • gépészmérnökire 300,
  • pszichológiára pedig legalább 350

pontot kell elérni a bekerüléshez.

A Debreceni Egyetem

  • anglisztika alapképzésére  200 pont a minimum,
  • programtervező informatikus szakra 280,
  • osztatlan gyógyszerész képzésen 320.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemeskürty István Tanárképző Karára legalább 200 pont kell a bekerüléshez.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem alapképzéseire 320 pont alatt esélytelen bejutni a Budapesti Corvinus Egyetemen pedig az összes alapképzés esetében 400 pont a küszöb.

De határozott minimumponthatárokról egyes szakokon többek között

  • a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem,
  • a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem,
  • az Óbudai Egyetem,
  • a Pannon Egyetem,
  • a Semmelweis Egyetem és
  • a Pázmány Péter Katolikus Egyetem is.

Hogy van-e minimumponthatár azon a szakon és egyetemen, amire ti jelentkeznétek, azt a felvi.hu-n a "Meghirdetett képzések" menüben nézhetitek meg.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.