Meghirdették a pécsi Pont Ott Partit

Mutatjuk, mikor és hol lesz a ponthatárváró buli Pécsett.

Július 23-án kiderül, kik jutottak be idén az egyetemek szeptemberben induló képzéseire. Ezen a napon országszerte számos ponthatárváró rendezvénnyel készülnek, a főváros mellett általában több vidéki városban is.

A ponthatárváró buliról elsőként Pécs adott hírt. Bár a programokat még nem tették közzé, azt tudni lehet, hogy az eseményt 18 és 22 óra között rendezik meg a Széchenyi téren.

A belépés ingyenes lesz, a ponthatárok kihirdetése után pedig – az előző évek tapasztalatai alapján - várhatóan egy koncertet is szerveznek a rendezők. A részletekkel hamarosan érkeznek.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.