szerző:
Kurucz Tünde
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Elsőként a középszintű matekérettségi első részének, a 12 rövid feladatnak a megoldásait mutatjuk. Nagyon fontos, hogy ez nem a hivatalos javítókulcs még, azt csak holnap teszik elérhetővé. A matematika érettségi nap szakmai támogatását köszönjük a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának, a feladatsor megoldását pedig a Corvinus érettségi előkészítő szervezetének, a Studium Generale-nak.

Matekérettségi 2024

2024-ben vizsgáznak először azok a középiskolások, akik már a 2020-as Nemzeti Alaptanterv alapján tanultak, és a megújult érettségi vizsgarendszer szerint érettségiznek. Emiatt a matekérettségi is változott tematikájában, de a szerkezete ugyanaz maradt.

Az első rész 12 rövid, egyszerű feladatára most is összesen 45 percük volt a diákoknak, amivel összesen 30 pontot szerezhettek.

Az első részben idén többek között szerepelt halmazelmélet, háromszög befogójának kiszámolása, de egy képzeletbeli kozmetikai cég alkalmazottjaként egy diagramról kellett értékesítési adatokat is beazonosítaniuk. A tizes feladatban pedig a függvények zérushelyeit kellett tudni. A megadott függvények között megadtak egy abszolútérték-függvényt is, ami önmagában szerepelhet a középszintű feladatsorban, de az általunk megkérdezett matektanár szerint ha hozzáadnánk kettőt vagy hármat, akkor már nem.

Mutatjuk az első rész nem hivatalos megoldásait:

 

Matekérettségi 2024

 

A második feladatrészben pedig sodrófa diagram, koordinátageometria és egyenletmegoldás is szerepelt. A második rész 13,14,15 feladatának nem hivatalos megoldásait itt nézhetitek meg.

Az első részről a szaktanári véleményt az alábbi cikkben olvashatjátok: