Talán még az érettségiben is feltűnnek - ilyen irodalmi évfordulók vannak 2024-ben

Tavaly például Petőfi emlékév volt, és benne is volt egy Petőfi vers a középszintű érettségiben.

  • Székács Linda

450 éve született Szenczi Molnár Albert református lelkész és szótáríró, 70 éve hunyt el Herczeg Ferenc író és drámaíró, 80 éve Radnóti Miklós, 90 éve Móra Ferenc és 120 éve Jókai Mór.

Ez csak néhány azok közül az irodalmi évforduló közül, amikre a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjtése szerint 2024-ben emlékezünk.

A tavalyi évet, 2023-at egyébként Madách Imre születésének 200. évfordulója alkalmából Madách Imre-emlékévvé nyilvánította az Országgyűlés, de ezzel egyidőben Petőfi emlékév is volt, hiszen a drámaíró mellett a költő is pont 200 éve, 1823-ban született.

Az utóbbi fel is tűnt egyébként az érettségiben. A diákok a középszintű írásbeli vizsga második részében választhattak, hogy Lázár Ervin: A kovács című novelláját elemzik, vagy Petőfi Sándor: Csokonai és Tóth Árpád: Invokáció Csokonai Vitéz Mihályhoz című versét hasonlítják össze.

Nem kizárt tehát, hogy valamelyik évfordulós irodalmi személyiség idén is feltűnik majd a magyarérettségiben. Erről tavaly Németh Nikolett magyartanárt is kérdeztük, amit az alábbi cikkünkben olvashattok el:

Érettségizzetek velünk!

Mint minden évben, az Eduline-on idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről.

 

A vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk téjékozódhattok elsőként.

 

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

 

Délutánonként pedig arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

 

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2024-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Teljesen átalakítanák a KRÉTA-t: beépített chatet kapnának a tanárok, AI segítené a diákokat

A mesterséges intelligencia személyre szabott tanulási segítséget nyújthatna, biztonságos üzenetküldő felület válthatná fel a Facebook-csoportokat, a szakértők szerint pedig a jelenlegi KRÉTA helyett egy sokkal modernebb, a diákok igényeire szabott rendszert kellene létrehozni. Egy új koncepció szerint a fejlesztés nemcsak technológiai, hanem oktatási szempontból is komoly előrelépést jelenthetne.

A garantált bérminimum szintjére emelnék a doktoranduszok ösztöndíját – nyílt levelet írtak a kormánynak a PhD-hallgatók

A mindenkori garantált bérminimum szintjére emelnék a doktoranduszi ösztöndíjat egy újonnan alakult, alulról szerveződő doktoranduszcsoport tagjai. Nyílt levelükben azt követelik, hogy a jelenleg havi 140 ezer forintos alapösztöndíj helyett minden PhD-hallgató legalább havi bruttó 373 200 forint támogatást kapjon.

Lovász László: „Attól félek, hogy a gyerekek életét tönkreteszi, hogy folyamatosan felvételire készülnek”

A magyar oktatás egyik legnagyobb problémájának azt tartja Lovász László matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, hogy a gyerekeknek egyre korábban kell versenybe szállniuk a jobb iskolákért. Szerinte a jelenlegi rendszer túl nagy nyomást helyez a diákokra, miközben a legtöbb tehetség ilyen fiatal korban még nem mérhető fel.

A gyerek nem vezethet autót – Hogyan válik a szabadság valódi felelősséggé az iskolában?

A magyar közélet egyik visszatérő problémája, hogy a vitákban hajlamosak vagyunk a másik oldalt nem egyszerűen ellenfélnek, hanem ellenségnek tekinteni. Ez a gondolkodásmód lassan átitatja az oktatásról, a közéletről és a közintézményekről szóló beszélgetéseket is. Pedig a demokrácia lényege éppen az, hogy az egyet nem értés nem zárja ki az együttműködést. A magyar társadalom polgárosodása történelmi léptékben még mindig folyamatban van. A szabadság, az autonómia és a felelősség viszonya sokszor nem stabil kulturális tapasztalat, hanem tanulási folyamat. Ez az oktatásban különösen jól látszik.