Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Persze ebből még nem következik automatikusan semmi, de azért számításba lehet venni, ha esetleg tippelnétek, mit választhatnak az idei érettségihez műelemezéshez és szövegértésre.
Az Országgyűlés Madách Imre, az irodalom és drámaköltészet egyik legkiemelkedőbb alakja születésének 200. évfordulója alkalmából a 2023-as évet Madách Imre-emlékévvé nyilvánítja – olvasható a múlt pénteki Magyar Közlönyben. Ezzel felkérik a kormányt, hogy Magyar Nemzeti Múzeum bevonásával állapítsa meg az ezzel kapcsolatos teendőket.
Bár ebből automatikusan nem következik semmi és még az is elképzelhető, hogy kifejezetten kihagyják a jeles évfordulókat az érettségi témákból – hogy ne legyen túl kiszámítható –, esetleg érdemes lehet Madáchot is átnézni alaposan, amikor az érettségi műelemzési és szövegértési részére készültök.
| Nógrádi kezdeményezés |
„Nekünk, Nógrád megyeieknek identitáskérdés a Mikszáth-örökség mellett Madách kulturális öröksége. Csesztve, Balassagyarmat, Csécse vagy a felvidéki Alsósztregova települések, egyáltalán Nógrád vármegye helyi kulturális, közösségi élete elképzelhetetlen a Madách-kultusz nélkül” – idézi a Nool.hu Balla Mihály fideszes parlamenti képviselő korábbi nyilatkozatát. A politikus szintén nógrádi képviselőtársával javasolta az emlékévet, melyet 184 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadott el az Országgyűlés múlt pénteken. |
Mivel alig több mint öt hét van az érettségi vizsgák kezdetéig, az Eduline-on összeszedünk nektek minden hasznos információt, ami segítheti a felkészüléseteket. A középszintű magyar érettségiről szóló cikkünket ide kattintva olvashatjátok.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.