Nem lesz meg a kettes? Mutatjuk, hogy javíthattok, ha nem sikerül az érettségitek

Még nem késő javítani akkor sem, ha egyelőre reménytelennek látjátok a helyzetet. Előttetek áll a szóbeli vizsga, ami akár sorsdöntő is lehet.

  • Székács Linda

A legfontosabb, hogy bármennyire is kétségbeejtőnek tűnhet egy-egy élethelyzet, jelen esetben tehát az érettségi, mindig emlékezzetek arra, amit a vizsgák előtt Balogh Blanka pszichológus tanácsolt nektek:

Nagyon fontos megérteni, hogy akármi is történik, az nem borítja fel véglegesen az életünket

- nyilatkozta a korábbi cikkünkben a szakember. Hiszen - ahogy mondta - mindig van második lehetőség. Így van ez a vizsgák esetében is.

Szabályok

Az érettségi egyik legfontosabb szabálya, hogy legalább 12 százalékot kell elérnetek minden vizsgarészből - tehát az írásbeli esetenként több részre bontott feladatlapjain (például a nyelvi érettségik esetében) - és külön a szóbelin is. Ha valamelyikből nem sikerül megugranotok a 12 százalékos minimumot, akkor sajnos a többi vizsgarész eredményétől függetlenül egyest kaptok, tehát megbuktok. Ha viszont megvan a legalább 12 százalék, mehettek szóbelizni, aminek segítségével akár nagyot javíthattok a jegyeteken. Kivételt csak a matek jelent, amin egyébként nem kell szóbelizni, csak akkor, ha az írásbelin nem lett meg a 25 százalék.

Hogyan javíthatok?

Ha legalább 12 százalékot elértetek az érettségin, ahogy azt már írtuk is, mehettek szóbelizni, ami ha jól sikerül, felhúzhatja a jegyetek. Ha viszont nem sikerült a 12 százalék, legközelebb csak az őszi érettségin futhattok neki a javításnak azzal, hogy az adott tárgyból újraírjátok a teljes feladatsort. Olyan nem lehet, hogy ha csak az írásbeli bizonyos részéből nem sikerült a 12 százalék, vagy a szóbelin buktatok meg, akkor csak azokat javítjátok.

Jó hír azonban, hogy a javító érettségi vizsga nem kerül pénzbe, viszont erre már érdemes nagyon alaposan felkészülni, mert ha ez sem sikerül, a harmadik próbálkozásért már mélyen a zsebetekbe kell nyúlni.

A 2023-as őszi vizsgák időpontjait az Oktatási Hivatal még nem hozta nyilvánosságra, de amint megteszi, beszámolunk róla nektek.

 

Hozzászólások

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.