Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Hamarosan teljesen átalakul az érettségi követelmények rendszere, hiszen lassan már csak olyanok érettségiznek majd, akik az új alaptanterv szerint tanulnak. De mi lesz az idei vizsgákon? Mutatjuk.
Már megvannak a 2023-as emelt szintű szóbeli érettségi tételek, lassan minden érettségiző nekiáll a felkészülésnek. De a nagy kérdés: miből kell tanulniuk?
Idén fejezitek be a középiskolát, és most érettségiztek mindenből?
Akkor valószínűleg a 2020 előtt kezdtétek el a középiskolát, és a 2012-ben bevezetett alaptanterv szerint tanultatok az iskolában, így rátok változatlanul az eddigi követelmények vonatkoznak.
Idén nem fejezitek be a középiskolát, csak előrehozott érettségit tesztek valamilyen tárgyból?
Rátok valószínűleg már a 2020-as követelmények vonatkoznak - ha az új alaptanterv szerint tanultátok a tárgyakat, azok alapján kell érettségiznetek is.
Már van érettségitek, idén csak javító, pótló vagy szintemelő vizsgát tesztek?
Az érettségi vizsgákat 2023. október-novemberi vizsgaidőszakig a korábbi (2012-es nat alapján meghatározott) vizsgakövetelmények szerint kell letennetek. 2024-től viszont az ismétlőkre, javítókra is az új követelmények vonatkoznak majd - írj az Oktatási Hivatal.
Összegezve egy kérdésre kell válaszolnotok, mielőtt elkezditek a készülést: 2020 előtt kezdtétek a középiskolát? Ha igen (akkor is, ha 2009-ben), akkor rátok a régi követelmények vonatkoznak idén májusban. Ha 2020-ban vagy azután, akkor idén májusban már az új követelmények szerint kell vizsgáznotok.
2012-es Nat-ra épülő vizsgakövetelmények
2020-as Nat-ra épülő vizsgakövetelmények
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).