Négy bizonyítvány, amit nem kell mellékelni és nyolc, amit elkérhetnek a felvételihez

Közeleg a tavaszi ügyintézés vége, mindenki belefogott a nagy módosítgatásba, vagy ha kell, a dokumentumpótlásba. Sokan kérdeztétek tőlünk, miket kell feltölteni és miket nem - mutatjuk, mi maradhat a fiókban.

  • Csik Veronika

Azért, hogy ne legyen kavarodás az utolsó pillanatban sem, ismét összeszedtük, miket kell, és miket nem kell feltöltenetek a pontszámításhoz.

Amire szükségetek lesz, az a középiskolai bizonyítványotok egyes oldalai. Ez a tanulmányi pontok számításához kell, de csak a megfelelő oldalakat kell feltöltenetek. Ha ez nem volt meg, vagy hiányos volt, esetleg homályosak voltak a képek, akkor kaptatok hiánypótlási felszólítást. Ha még mindig hiányzik vagy hiányos a bizonyítványotok, akkor nem tudnak tanulmányi pontot számítani nektek.

Bár a többletpontok nem kötelezőek, jó minél többet bezsebelni. Ehhez egy nyelvvizsga (maga a bizonyítvány nem kell, csak az adatok), egy korábbi versenyeredmény vagy hátrányos helyzetet igazoló dokumentum kell. OKJ-s bizonyítványt is feltölthettek a többletpontokhoz - itt azonban nem fogadható el az ECDL-bizonyítvány, a szakmunkás bizonyítvány, érettségi-képesítő bizonyítvány, szakközépiskolai képesítő bizonyítvány és a honosított bizonyítványok sem. Július 8-ig pluszpontokat is szerezhettek, a fenti papírokat is feltölthetitek.

Ha korábbi egyetemi tanulmányokat szeretnétek igazolni, akkor elsősorban az oklevélmelléklet és a leckekönyv a jó választás, ezek azonban felsőfokú végzettséget nem igazolnak, így az egyetemek mást is elkérhetnek. Nézzétek meg, nem kaptatok-e külön felszólítást. Ezen felül kellhet még a középfokú szakképzettséget igazoló oklevél, és a felvételi eljárás kiegészítő díjának befizetési igazolását is elkérik.

Kinek kell feltöltenie az érettségit?

Kizárólag a 2005-ben kiállított érettségi tanúsítvány másolatát kell beküldeni, és azoknak kell érettségit mellékelniük, akik nem magyar bizonyítványt szereztek. Vagyis az idén érettségizőknek nem kell feltölteniük az érettségi bizonyítványukat - ezzel nem is érdemes próbálkozni. Azt viszont mindenképp ellenőrizzétek, hogy a jó adatokat húzta-e át a rendszer. Ha hibát találtok, jelezzétek a Felvinek.

Mit nem kell feltölteni?

Ez egyszerű, a következő négy bizonyítványra nem lesz szükségetek:

  • a 2003. január 1. után szerzett államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítványra,
  • a 2006. január 1. után szerzett érettségire vagy tanúsítványok másolataira,
  • a 2006. február 1. után szerzett magyar egyetemi diplomára FOSZK-os bizonyítványra,
  • a 2006. február 1. után szerzett szakirányú továbbképzésről szóló oklevélre.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.