Az érvelés lesz a népszerűbb feladat, de a hivatalos levél témája is könnyű

Ilyen feladatot érdemes adni az érettségizőknek, nem olyan témákat, amelyekhez semmi közük nincs - mondta a középszintű magyarérettségi érvelési feladatáról az Eduline által megkérdezett szaktanár. Arra számít, hogy az érvelő feladat népszerűbb lesz, de a hivatalos levéllel sem gyűlik majd meg a diákok baja.

  • Eduline

„Egészen biztos voltam benne, hogy az érettségizőknek hivatalos levelet kell majd írniuk, mert az elmúlt években mindig olyan műfajt kaptak a diákok, amelynek kötött a szerkezete. Ilyen például a motivációs levél, a felszólalás, a hozzászólás” – mondta az Eduline által megkérdezett szaktanár a középszintű magyarérettségi első részének rövid szövegalkotási feladatairól.

A magyartanár elégedett a témával és a műfajjal is, „aki szeret ilyen jellegű szövegeket, az nyugodtan választhatja ezt, mert könnyű a téma”. Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy új szakkör elindításáról írhatnak hivatalos levelet, vagy a társasjátékok mellett vagy ellen fogalmazhatnak meg érveket a középszinten írásbelizők.

Az érvelési feladatot kifejezetten könnyű tartja. „Aktuális és jó téma, ilyet érdemes feladni az érettségin, nem olyan témákat, amelyekhez semmi közük nincs” – magyarázta, hozzátéve: a feladat leírása véleményt kér, „ilyenkor nincs rossz vélemény, csak a szöveg logikájára kell figyelni, nem szabad elkalandozni”.

A középszintű magyarérettségi első feladatsorának második része két szövegalkotási feladatból áll: a diákoknak vagy egy megadott témáról kell érvelő szöveget alkotniuk, vagy egy megadott műfajban és megadott témáról kell gyakorlati szöveget írniuk. A szaktanár szerint idén valószínűleg az érvelés népszerűbb lesz, többen választják majd azt.

Itt találjátok folyamatosan frissülő tudósításunkat a 2021-es magyarérettségiről:

 

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2021-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

„Ha felbukkan egy-egy Gundalf, az nem zavar a rendszerben, hanem jelzés” – véli Odrobina László, volt helyettes államtitkár

Hrabóczki Dániel 'Gundalf' története a volt helyettes államtitkár szerint arról is szól, hogy az iskola még mindig egy olyan világra készít fel, ami már nem létezik. Odrobina László szerint az oktatás legnagyobb hibája, hogy nem tud kilépni a politikai ciklusok logikájából, miközben a diákok már régen más szabályok szerint gondolkodnak.