Az Alaptörvényről és a Kádár-korszakról is kaptak feladatot a diákok a töriérettségin

Az athéni demokráciával, a középkori építészettel és Mátyás uralkodásával kapcsolatos feladatot is kaptak a diákok a középszintű történelemérettségi első, rövid feladatokból álló részében. Az egyik feladat teljes egészében a jelenlegi Alaptörvényről szól.

  • Eduline

Ezeken kívül előkerül a II. világháború, a Horthy-korszak és a Kádár-korszak is. A modern történelmi feladatok témái között szerepel Németország újraegyesülése és a mai magyar politikai intézményrendszer is - a középszinten érettségizőknek az Alaptörvény részleteit kell forrásként használniuk.

A középszintű történelemérettségin a vizsgázóknak egy központi feladatsort kell megoldaniuk: bár az írásbeli két nagy részből áll, a vizsgázók a 180 percet tetszésük szerint oszthatják meg az egyes feladatok között. 

Az írásbeli első részében egyszerű, rövid választ igénylő feladatok vannak – mindegyik valamilyen forrás, például szöveg, kép, diagram feldolgozását, értelmezését várja a diákoktól. Összesen tizenkét ilyen feladatot kapnak, egy-egy feladat több részből is állhat.

A törirettségiről szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok: 

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2021-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu