Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
A 2021-es keresztféléves felvételin a legtöbb diák az Eötvös Loránd Tudományegyetem Gazdálkodástudományi Intézetébe jelentkezett. Mutatjuk, melyik volt a tíz legnépszerűbb egyetemi kar.
Ahogy azt korábban már megírtuk, a jövő februárban induló szakokra összesen 6439-en nyújtották be jelentkezésüket. Ebből 5535-en jelentkeztek mesterképzésre. Azt, hogy melyik volt a tíz legnépszerűbb képzés, itt nézhetitek meg.
A következő táblázatban azt láthatjátok, mely egyetemi karokra jelentkeztek a legtöbben a 2021-es keresztféléves felvételin. Az első oszlopban a kar kódját, a másodikban az összes jelentkező számát, a harmadikban pedig azt nézhetitek meg, hányan jelölték meg első helyen az adott kart.
Az idei listát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Gazdálkodástudományi Intézete vezeti, amit a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara, majd a Budapesti Metropolitan Egyetem Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kara követ.
| Kar kód | Összes jelentkező | Első helyes jelentkező |
| ELTE-GTI | 802 | 586 |
| BME-VIK | 588 | 506 |
| METU-ÜKT | 553 | 344 |
| BME-GPK | 467 | 387 |
| SZIE-GTK | 449 | 213 |
| CORVINUS | 410 | 316 |
| BME-GTK | 356 | 154 |
| KJE | 271 | 172 |
| DE-GTK | 260 | 207 |
| BME-VBK | 240 | 175 |
A 2021-es keresztféléves felvételiről itt olvashatjátok el az összes cikkünket.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.