Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A keresztféléves képzésekre idén több mint négyszázzal többen jelentkeztek, mint tavaly ilyenkor, a mesterképzésekre jelentkezők száma pedig több mint ezer fővel nőtt.
November 20-án zárult le a keresztféléves képzések felvételi eljárásának hitelesítési időszaka. A jövő februárban induló szakokra összesen 6439-en nyújtották be jelentkezésüket. A keresztféléves felvételi eljárásban a felsőoktatási intézmények szinte csak a mesterképzéseket hirdették meg állami ösztöndíjas formában, így végül a mesterképzésre 5535-en, alapképzésre pedig 754-en jelentkeztek, ebből mindegy 5204-en állami ösztöndíjas képzésre. A mesterképzések elsőhelyes jelentkezéseit figyelembe véve idén is a gazdaságtudományi és a műszaki szakok a legnépszerűbbek.
Mi volt a legnépszerűbb?
A legtöbben a vezetés és szervezés képzést választották, szám szerint 698-an, második helyen gépészmérnöki képzés szerepelt 361, míg a harmadik helyen a mérnökinformatikus 354 jelentkezővel - írják a közleményben.
Mikor lesz újra dolgotok a felvételiben?
Jelenleg is zajlik a jelentkezők által rögzített adatok és a feltöltött dokumentumok feldolgozása, az érintettek - a dokumentumok feldolgozottságától függően - az E-felvételiben ellenőrizhetik a felvételi nyilvántartásban található adataikat, dokumentumaikat, pontszámaikat - közölte az ITM.
Az ügyintézési időszak december 12-én indul. A felvételi benyújtását követően megszerzett dokumentumok másolatai (például felsőfokú oklevél, többletpontot igazoló dokumentumok) 2021. január 11-ig tölthetők fel. zintén január 11-ig van a jelentkezőknek lehetőségük - szükség esetén - egy alkalommal módosítani a jelentkezési sorrendet.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is.