Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Pénteken kezdődik a 2020/2021-es tanév őszi érettségi időszaka, azonban a héten a keresztféléves felvételi is kezdetét veszi. Mutatjuk, mit tudunk eddig a felvételiről.
A 2021 februárjában induló egyetemi és főiskolai képzésekre vonatkozó keresztféléves felvételi eljárás tudnivalói október közepén jelennek meg - tavaly október 15-én jelentek meg. A felvételi tájékoztató tartalmazza majd a szakok pontos követelményeit és a pontszámítási szabályokat is. A jelentkezési időszak november 15-ig tart, a ponthatárokat 2021 január második felében hirdetik majd ki - így amennyiben sikeres volt a felvételitek, februárban el is kezdhetitek a felsőfokú tanulmányaitokat.
Fontos, hogy a keresztféléves felvételin is legfeljebb hat helyet jelölhettek meg. Illetve ebben az eljárásban is felsőoktatási szakképzésre, alap- és mesterképzésre, valamint osztatlan mesterképzésre lehet jelentkezni. A szakirányú továbbképzések és a doktori képzések jelentkezési határidőit a képzéseket indító intézmények határozzák meg, központi felvételi eljárás nincs. A jelentkezésokről itt olvashattok bővebben.
A felvételi eljárásnak vannak alapkövetelményei, de emellett az intézmények a különböző szakokon plusz feltételeket is megadhatnak. Arról, hogy egyes szakokon miből kell emelt szintű érettségit tenni 2021-ben, itt írtunk korábban.
A 2021-es keresztféléves felvételiről itt olvashatjárok el a legfrisebb anyagainkat.
Pénteken indul az idei őszi érettségi szezon
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom írásbelikkel kezdődik a 2020/2021-es tanév őszi érettségi időszaka.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).