Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Vajon az elmaradt szóbeli érettségik mennyire fogják befolyásolni az idei felvételi végleges ponthatárainak alakulását? Olvasói kérdésre válaszolunk.
A szóbeli érettségi hiánya mennyiben változtathat a ponthatárokon? Sok esetben kevesebb pontot lehet így elérni és a ha lett volna szóbeli akkor nagyobb esély lenne arra, hogy meglegyen az a pont ami például tavaly elegendő volt a kiválasztott szakra.
Maruzsa Zoltán az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára még áprilisban beszélt a felvételi ponthatárokról. Akkor kiemelte: az, hogy az érettségiket máshogy tartották meg idén, nem jelenti, hogy a pontszámok változnának. A ponthatárok megállapítási rendje nem módosul, továbbra is az utolsó felvett diák pontszáma lesz a végleges szám az egyes képzéseknél.
Ez mit is jelent pontosan?
A 2020-ban a felvételi eljárás során a jogszabályi minimumpontnál magasabb ponthatár ott alakulhat ki, ahol az adott szakra a felsőoktatási intézmény által a képzésre megállapított felvehető kapacitásnál többen jelentkeznek, így a jelentkezők között rangsorolni kell.
Ahol a jelentkezők száma az intézmény által megadott szakos maximális kapacitásszámot nem éri el, ott a ponthatár az utolsó felvett jelentkező pontszáma lesz, és minden érvényes felvételi pontszámmal rendelkező jelentkező felvehető - áll az idei felvételi tájékoztatóban.
Az, hogy a kialakult helyzet és a speciális érettségi időszak a jelenleg meghatározott előzetes ponthatárokra hogyan hat majd, nem lehet megmondani. Az érettségi eredmények függvényében alakulhat, ugyanis fontos tudni, hogy ezek a pontszámok nincsenek kőbe vésve, a jelentkezők létszámától és pontjaiktól függően változhatnak - így lehetnek magasabbak, de adott esetben alacsonyabbak is. Ha szeretnétek még többet olvasni az idei felvételi eljárásokról, ide kattintva megtehetitek.
A felvételi során az egyes jelentkezési helyeken – a jelentkezők által elért felvételi összpontszám alapján kialakított egységes rangsorolás, az intézmények kapacitása, valamint egyéb, a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló kormányrendeletben meghatározott szempontok figyelembevételével – várhatóan 2020. július 23-án határozzák meg a felvételi ponthatárokat.
Fontos dátum a felvételizőknek: mikor derülnek ki a végleges ponthatárok?
Az érettségik múlt héten véget értek, a felvételi azonban még javában tart. A tavaszi ügyintézési időszakban még van időtök pótolni a hiányzó dokumentumokat és a többletpontokhoz szükséges papírokat. De mikor derülnek ki a ponthatárok?
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.