Így változnak a nyelvvizsga többletpontok szabályai idén

A koronavírus miatt az általános felsőoktatási felvételi eljárást is érinti néhány intézkedés, amiről döntött a kormány. Ilyen a nyelvvizsgák pontszámítása is - mutatjuk a részleteket.

  • Eduline

Ha megkezdtétek, de a veszélyhelyzet miatt nem tudtátok befejezni a nyelvvizsgátokat a 2019/2020-as tanévben, akkor a nyelvvizsga-bizonyítványotok a részvizsga eredményéből kell kiállítani (például az írásbelit már letettétek, de a szóbeli vizsga csak áprilisban lett volna).

Akkor most miért jár pont?

Az idei általános felvételi eljárásban a részvizsga eredményéből kiállított nyelvvizsga-bizonyítványért ugyanúgy jár a többletpont, mint a komplex nyelvvizsgáért (B2 – középfokú – bizonyítványért 28 pont, C1 – felsőfokú – bizonyítványért 40 pont).

Ez a külföldi nyelvvizsgák honosítására is vonatkozik: a már meglévő részeredményt, illetve a külföldi vizsgát kell elfogadni a fentiek alapján komplex nyelvvizsgának - írja a felvételi tájékoztató.

Emellett lehetővé teszik, hogy az arra alkalmas nyelvvizsga-központok online is tarthassanak vizsgákat – első körben angol és német nyelvből érhető majd el ez a lehetőség. Így aki még az idei tanévben online tudja teljesíteni akár az írásbeli, akár a szóbeli résznyelvvizsgát, az általános felsőoktatási felvételi eljárásban megkapja az érte járó többletpontokat.

Meddig kell beküldeni, hogy számítson?

Amennyiben a már letettétek a nyelvvizsgát, de a bizonyítványt a dokumentumpótlási határidőig (azaz 2020. július 9-ig) nem tudják kiállítani (a nyelvvizsga-bizonyítványok kiállítása általában 60 nap), a felvételi eljárásban – a bizonyítvány helyett – a nyelvvizsga-központ által kiadott igazolással is igazolhatjátok a többletpontokat - emelik ki.

Elindult a visszaszámlálás az érettségiig: közelednek az írásbelik

Két hét múlva ilyenkor már az írásbeli érettségi vizsgák első napja lesz. Mutatjuk a fő változásokat a tavaszi vizsgaszezonban. Rendhagyó érettségi lesz az idei, idén tavasszal szóbeli vizsgák nélkül, csak írásban érettségiznek le a diákok. Két hét múlva, május 4-étől május 21-ig tartanak majd a vizsgák.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.