Megjelent a 2020-as felvételi módosítása: nincs nyelvvizsga, marad az emelt szintű érettségi

Nem kell nyelvvizsga, de legalább egy emelt szintű érettségi teljesítése továbbra kötelező marad - megjelent a 2020-as felvételi rendelet módosítása.

  • Eduline

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a kormány elfogadta a kötelező középfokú nyelvvizsga eltörléséről szóló javaslatot. Ugyanakkor a 2020-as felvételi követelménynek továbbra is része az emelt szintű érettségi – vagyis legalább egy tárgyból minden felvételizőnek kötelező ilyen vizsgát tennie. Ez az új módosított rendeletben is szerepel. A Magyar Közlönyben megjelent felvételi redelet módosítása alapján a feltételek ugyanis a következőre módosulnak:

"Alapképzésre, osztatlan képzésre az a jelentkező vehető fel, aki legalább egy emelt szintű érettségi vizsgát tett, vagy felsőfokú végzettséget tanúsító oklevéllel rendelkezik" - áll a módosításban.

Ezalól mentesülnek azok, akik olyan képzésre jelentkeznek, amely képzés esetén a felvételi összpontszámot kizárólag a gyakorlati vizsga alapján kell megállapítani. Illetve továbbra is el kell érni a minimum 280 pontot ahhoz, hogy alap- vagy osztatlan mesterképzésen tanulhassatok.

A változtatásokat első alkalommal továbbra is 2020-as általános felvételi eljárásban kell alkalmazni - írják.

Eltörölte a kötelező középfokú nyelvvizsga követelményét a kormány

Elfogadta a kormány a kötelező középfokú nyelvvizsga eltörléséről szóló javaslatot - írja a hvg.hu.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Elkezdődött az ovi, de még várni kell az óvodai nevelő státusz kivezetésére és a rugalmas óvoda-iskola átmenetre is

Minisztériumi egyeztetésekkel telt a nyár, konkrétum azonban egyelőre kevés hangzott el arról, pontosan hogyan és mikor alakítanák át az óvodai nevelést. Az oktatási tárca államtitkárai több szóbeli ígéretet is tettek, a szakszervezetek által napirenden tartott égető problémák orvoslására, de ebben a nevelési évben gyökeres változás még nem várható. Összeszedtük, mit ígért eddig a minisztérium, és milyen változtatásokat sürgetnek a szakszervezetek.

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu