Itt az első jó hír: végre nem áznak bőrig a ponthatárokra váró felvételizők

Idén valószínűleg nem kell elázniuk a felvételi ponthatárokat váró diákoknak, de egy-két helyen - az ország keleti részén és az Alpokalján - egy-egy zivatar előfordulhat. Az előző két évben több ponthatárváró bulit elvert az eső.

  • Eduline
idokep.hu

"Szerdán sok napsütésre számíthatunk, de időnként gomolyfelhők is megjelennek az égen, viszont futó zápor, egy-egy lokális zivatar csak az ország keleti, északkeleti tájain, valamint az Alpokalján fordulhat elő" - írja az Időkép, hozzátéve: "az északias szél sokfelé megélénkül, nyugaton megerősödik. Délután 27-32 fok között alakul a hőmérséklet. Nem lesz front térségünkben".

Hogy miért fontos mindez? Mert az ország több városaiban szerveznek szabadtéri Pont Ott Partikat, este nyolckor pedig mi is jövünk a 2018-as ponthatárokkal.

Felvételizők, figyelem: itt az idei Pont Ott Parti összes helyszíne és programja

Holnap este kiderül, kit melyik egyetemre vagy főiskolára vettek fel. Mutatjuk, hol izgulhattok együtt a ponthatárhúzáskor: itt az összes idei Pont Ott Parti és ponthatárváró buli. Budapest Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Rio Budapest (1117 Budapest, Hengermalom út 133.) lesz az idei fővárosi Pont Ott Parti helyszíne, a programok délután háromtól kezdődnek, a belépés ingyenesek.

Várjátok velünk a ponthatárokat!

Az Eduline-on minden fontos információt megtaláltok: megmutatjuk, milyen programok közül választhatnak ma azok, akik nem otthon szeretnék várni a 2018-as felvételi ponthatárait, tudósítóink rendszeresen bejelentkeznek a budapesti Pont Ott Partiról, ahol (többek között) felvételizőket kérdeznek arról, milyen szakra felvételiztek, milyen eredményre számítanak, van-e B tervük, ha nem sikerül a felvételi. A 2018-as felvételiről szóló legfrissebb cikkeinket itt találjátok.

Utánajárunk, melyek 2018 legnépszerűbb egyetemei, főiskolái és szakjai, milyenek az előzetes ponthatárok a kiemelt szakokon, és azt is megtippeljük, melyik képzésen húzzák majd a legmagasabb ponthatárt. És a lényeg: este nyolckor jövünk a 2018-as ponthatárokkal! Ha semmiről nem szeretnétek lemaradni, kövessétek Facebook-oldalunkat!

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.