"Idén nem csak az érettségi miatt izgulhatnak a diákok"

Lassan már egy hét sincs hátra, és kezdetét veszi az érettségi.

  • Eduline
Nehéz lesz az idei felvételi. Szigorúbbak a szabályok
túry

Lassan már egy hét sincs hátra, és kezdetét veszi az érettségi. A 2011/2012-es tanév rengeteg változást hozott, a diákoknak már nem csak a feladatok és vizsgakérdések miatt kell aggódniuk, illetve izgulniuk. Idén már hiába a jó teljesítmény, sokan így is lemondhatnak a felsőoktatásról, mivel az általuk megcélzott képzési területeket gyakorlatilag felszántotta a Hoffmann Rózsa fémjelezte új felsőoktatási törvény - olvasható az

Egyenlítő blogon

.

Bizonyos képzési területekre szinte lehetetlen lesz bejutni, annak ellenére, hogy a jelentkezők száma drasztikusan visszaesett az előző évekhez képest. Azok, akik jogi és gazdasági képzésekre adták be jelentkezésüket, szinte maximális ponttal kell számolniuk, amennyiben állami támogatás mellett szeretnének felvételt nyerni.

Ellenkező esetben marad a költségtérítés vagy tandíj, nevezzék akárhogy is. Sokaknak nem lesz más választási lehetősége, mint a a diákhitel 2.0 igénybevétele. A mostani érettségizők gyakorlatilag tesztalanyai egy teljesen rossz rendszernek. Nincs mit tenniük: tanulniuk kell, és reménykedni, hogy nem fognak ki rossz napot, hiszen egy-két pontveszteség is a jövőjükbe kerülhet. A teljes posztot az Egyenlítő blogon olvashatjátok el.

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.