Minden felvételiző levelet kap az Oktatási Hivataltól

Július 24-e után minden felvételizőt levélben tájékoztat az Oktatási Hivatal arról, melyik intézmény melyik képzésére...

  • Eduline
Postán jön a hivatalos értesítés az Oktatási Hivataltól és az egyetemektől, főiskoláktól
Túry Gergely

Július 24-e után minden felvételizőt levélben tájékoztat az Oktatási Hivatal arról, melyik intézmény melyik képzésére kerültek be. Az idei Pont Ott Parti programját itt nézhetitek meg, az eduline pedig folyamatosan beszámol az eseményekről és a ponthatárokról.

Azokat, akik sikeresen felvételiztek, az adott egyetem vagy főiskola is értesíti, szintén írásban. Érdemes alaposan áttanulmányozni a leveleket, ezek tartalmazzák a beiratkozással kapcsolatos információkat, valamint a jogorvoslati lehetőségeket és határidőket.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.