Átgyúrják az állami töriatlaszt, lesz benne kronológia

Idén tavasszal még lehet használni a régi atlaszt az érettségin, ősszel azonban már csak az államit.

  • Eduline
Túry Gergely

Új állami töriatlaszon dolgozik az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet. Az OFI korábban már két kiadást megélt atlaszában ezúttal lesz kronológiai táblázat, névmutató, illetve fokhálózat - erről a Magyar Idők ír.

Tavaly a Történelemtanárok Egylete csaknem 10 ezer aláírást gyűjtött, hogy engedjék a 2016-os, majd a 2017-es érettségin is a régi, kronológiát tartalmazó atlasz használatát. Ennek az oktatási államtitkárság engedett is, így tavaly és idén tavasszal is lehet használni a régi atlaszt.

Később azonban már nem engednék a régi atlasz használatát, csak az új, állami fejlesztésűt. Emiatt a TTE ismét aláírásokat gyűjt, és már ezt is több ezren aláírták. Feltehetően ennek hatására döntött úgy az OFI, hogy változtat az atlaszon, bár ez valószínűleg azt is jelenti, hogy a döntéshozónak nem áll szándékában az őszi érettségire is engedélyezni a régi atlaszok használatát.

 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.

Megválasztották a HÖOK új elnökét

Az új elnök programjának középpontjában a hallgatói érdekképviselet megerősítése, az egyetemek közötti együttműködés fejlesztése, valamint a felsőoktatás előtt álló változásokra való felkészülés áll.