A rövid válasz: igen, de nem automatikusan.
Az egyik legfontosabb szabály, hogy mesterképzésre csak az jelentkezhet, aki legalább alapképzésben szerzett oklevéllel – vagy a 2006 előtti képzési rendszer szerinti legalább főiskolai szintű diplomával –, illetve ezekkel egyenértékű külföldi végzettséggel rendelkezik. Ez azonban önmagában még nem jelenti azt, hogy bármelyik mesterszakra felvételt nyerhettek.
Attól függ, milyen alapszakot végeztetek
A Felvi tájékoztatója szerint minden mesterszak esetében meghatározzák, hogy mely alapképzésben szerzett ismeretek fogadhatók el előzményként. Az előzményként elfogadható alapszakok két csoportba sorolhatók:
- teljes kreditérték beszámításával elfogadható szakok, amelyek esetében külön kreditvizsgálat nélkül jelentkezhettek az adott mesterszakra;
- nem teljes kreditérték beszámításával elfogadható szakok, amelyeknél az egyetem egyedi kreditelismerési eljárásban vizsgálja meg, hogy a korábbi tanulmányaitokból mennyi szakterületi kredit számítható be.
Ha a korábbi tanulmányaitok alapján eléritek a képzési és kimeneti követelményekben előírt minimális szakterületi kreditszámot, akkor felvételt nyerhettek a mesterszakra. Ebben az esetben azonban a hiányzó, úgynevezett különbözeti krediteket a mesterképzés első időszakában, az intézmény által meghatározott módon kell megszereznetek.
Ha viszont a korábbi tanulmányaitok alapján még a minimálisan előírt szakterületi kreditszám sem ismerhető el, akkor az adott mesterszakra nem nyerhettek felvételt.
Az egyetem dönt a kreditelismerésről
A kreditelismerési eljárás minden esetben a felsőoktatási intézmény hatáskörébe tartozik, ezért ugyanazzal az alapszakos diplomával az egyik egyetem felvehet, míg egy másik intézmény eltérően dönthet.
Éppen ezért érdemes még a jelentkezés előtt közvetlenül felvenni a kapcsolatot azzal az egyetemmel, ahová jelentkezni szeretnétek.
A Felvi arra is felhívja a figyelmet, hogy lehetőség van előzetes kreditelismerési eljárásra is. Ezt még a felvételi jelentkezés benyújtása előtt célszerű írásban kezdeményezni az adott felsőoktatási intézménynél. Így a kreditelismerési határozat már a jelentkezés előtt rendelkezésre állhat, és ennek ismeretében könnyebben eldönthetitek, hogy melyik mesterszakra érdemes jelentkezni.
Fontos tudni azt is, hogy az előzetes kreditelismerési eljárásért az egyetemek díjat kérhetnek, ugyanakkor a megszületett kreditelismerési határozatot nem kell feltölteni az E-felvételi rendszerébe.
Tiszta kettes középiskolai bizonyítvány, éppenhogy görbülő érettségi és nulla intézményi pont - ez a minimum pontszám, amivel bárki beadhatja egyetemre a jelentkezését különben vagy megbukott középiskolában vagy az érettségin. A legalacsonyabb ponthatárok tavaly ennél csak egy-két ponttal voltak magasabbak.