A nap kérdése: fel kell tölteni a középiskolai bizonyítványt a felvételihez?

Mutatjuk a részleteket.

  • Eduline

„A középiskolai bizonyítvány minden olyan oldalát fel kell tölteni az E-felvételibe, amely alátámasztja a tanulmányi pontok számításhoz szükséges középiskolai eredményeket”

– írja a felvi.hu.

A középiskolai eredményeket a középiskolai bizonyítvány valamennyi (9-14.) évfolyamának feltöltésével szükséges igazolni. Az egyes évfolyamok elvégzését, írja a portál, két oldal tanúsíthatja:

  • Bal oldalon találhatók az osztályzatok.
  • Jobb oldalon pedig az adott évfolyamban szerzett eredményeket hitelesítő aláírás, pecsét, és az esetleges záradékok.
  • Ezen kívül ott vannak még a további megjegyzést tartalmazó oldalak (záradékok, előrehozott érettségi vizsga, osztályozó vizsga vagy javítóvizsga eredménye, stb.).

A felvételi során az Oktatási Hivatal kizárólag azt vizsgálja, hogy a megjelölt választott tantárgya(ka)t és azok eredmény(ei)t igazolta-e a jelentkező.

Ez azt jelenti, hogy a Hivatal akkor sem keres a jelentkező által beírt tantárgy helyett másikat, ha a dokumentumok alapján igazolható lenne egy jobb eredmény.

A megjelölt szakokhoz választott tárgyat vagy tárgyakat az ügyintézési időszakban módosítani lehet, de csak egyetlen alkalommal. Ennek a tárgynak vagy tárgyaknak az eredményét a megfelelő dokumentummal igazolni kell, de ha ez már benne van a korábban feltöltött dokumentumokban, nem kell újra feltölteni.

https://eduline.hu/erettsegi-felveteli/20260126_felsooktatasi-felveteli-jelentkezes-elveszett-erettsegi-bizonyitvany-igazolas

Nyitókép: Shutterstock

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.