Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Bár a diákok szerint a korábbi években elfogadott tárgy volt a földrajz, az E-felvételi mégsem számol nekik pontokat érte. Megkerestük az Óbudai Egyetemet, ami szerint azonban kizárólag a földrajzból emelt szinten érettségizők feltételei változtak meg 2024-hez képest.
Lenullázódott az érettségi pontja azoknak a felvételizőknek, akik földrajzból vizsgáztak és az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karára jelentkeztek - osztotta meg a panaszait egy felvételiző az Érettségi 2025 nevű Facebook-csoportban, de az Eduline szerkesztősége is kapott erről kapcsolatban olvasói leveleket.
A felsőoktatási felvételi eljárásban a felvételizők pontjait 500 pontos rendszerben számolják;
Eddig elfogadták, idén már nem
A diák posztja és a hozzánk befutott olvasói levelek szerint a földrajz tantárgy az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karán a korábbi években elfogadott volt a képzésekre jelentkezők felvételi eljárásában, mint ötödik érettségi tantárgy, a 2025-ös felvételi tájékoztatóban azonban nem szerepelt.
"A változásokat látván a 2025-ös felvételi követelményekben a budapesti Educatio Kiállításon az OE standjánál érdeklődni kezdtünk a változás után, ahol kaptunk egy elérhetőséget. A telefonbeszélgetés megnyugtatóan zárult, miszerint a Felvi oldalán van valami tévedés de majd a pontszámításnál ez megoldódik" - írja a diáklány.
A probléma azonban nem oldódott meg; a Felvi ugyanis nem számolt a földrajzért járó érettségi pontokkal, a felvételizőnek így körülbelül 60 ponttal alacsonyabb a pontszáma, mint amennyi a földrajz beszámításával lenne.
Ismét felhívtuk az egyetemet látván a pontjaink jelentős visszaesését a vártnál. Az lett a kimenetele a beszélgetésnek, hogy a földrajz 2023-ban, 2024-ben elfogadott volt, azonban 2025-ben már nem. De “szerencsére” már 2026-ban elfogadott lesz. Azonban nyilván valóan nem hiában jelentkeztünk 2025-ben, hiszen idén szeretnénk egyetemre menni
- tette hozzá.
Az egyetem is reagált
A történtekkel kapcsolatban szerkesztőségünk megkereste az Óbudai Egyetemet. Arról érdeklődtünk, hogy amennyiben a korábbi felvételi eljárásban elfogadott volt a földrajz, és a tájékoztatásuk szerint 2026-ban is az lesz, idén miért nem fogadják el. Továbbá, hogy tudnak-e bármit is tenni a földrajzból érettségizettek annak érdekében, hogy ne essenek el a pontjaiktól és a felvételi lehetőségétől.
Válaszukat változtatás nélkül közöljük:
,,Az Óbudai Egyetem pontosan ugyanazon feltételekkel hirdette meg képzéseit 2025-ben, mint 2024-ben. A gazdaságtudományok képzési területhez tartozó képzések esetén a tanulmányi pontokat adó középiskolai eredmények tantárgyai és az érettségi átlagot adó érettségi vizsgatárgyak között idén nem szerepel a földrajz tárgy, ahogyan tavaly sem. (A 2026-os felvételi eljárás során már a figyelembe vehető tárgyak között lesz mindkét esetben.).
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy azok a jelentkezők sem esnek el a felvétel lehetőségétől, akiknél az Oktatási Hivatal nem számít az érettségi átlaghoz szükséges vizsgatárgy hiánya miatt tanulmányi pontot, hiszen egyéb pontszámítási módszer is rendelkezésre áll a felvételi pontok kiszámításához. Ilyen például az érettségi pontok kétszerezése, amelyben továbbra is figyelembe vehető a földrajz vizsgatárgy, közép és emelt szinten is.
Az érettségi pontok számításához figyelembe vehető vizsgatárgyak között szerepel a földrajz érettségi vizsgatárgy a gazdaságtudományok képzési területhez tartozó képzések esetén 2025-ben is, ahogyan 2024-ben.
Az intézményi pontok kategóriában az emelt szintű érettségiért adható többletpontok közül adminisztratív hiba miatt kimaradt a földrajz érettségi vizsgatárgy, ami a tavalyi eljárás során nem jelentett gondot. A felvételi rendszer idei fejlesztése során beépített új ellenőrző funkciók azonban felfedték a hiányosságot az idei eljárás olyan szakaszában, amelyben már nem volt lehetőségünk a korrekcióra. Ezért az emelt szintű földrajz érettségiért szándékaink ellenére 2025-ben nincs lehetőségünk intézményi pontot adni.
Összehasonlítva a két évi eljárást, kizárólag a földrajzból emelt szinten érettségizők feltételei változtak meg 2024-hez képest, a teljesen azonos szövegezésű meghirdetés ellenére.
Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy bár a felsőoktatási intézmények – így az Óbudai Egyetem is – saját kommunikációs felületeiken, valamint különböző beiskolázási rendezvényeken (pl. Educatio Kiállítás) is nyújtanak tájékoztatást a felvételi eljárásról és a pontszámítás szabályairól, a hivatalos és naprakész információk a felvi.hu weboldalon, illetve a mindenkor érvényes Felvételi Tájékoztatóban érhetők el. Ezek az adatok tekintendők mérvadónak minden felvételiző számára, ahogyan az Egyetem erre fel is hívja a figyelmet."
Volt már hasonló
Ehhez hasonló történet volt tavaly, amikor adminisztratív hiba történt és az Oktatási Hivatal elfelejtette rögzíteni, hogy a Semmelweis Egyetemre felvételizők esetében a biológia-egészségtan nevű tantárgyat is elfogadják, nem csupán a biológiát.
Szerencsére ez pozitívan végződött. A történtekről itt olvashattok:
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.