Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A hiánypótlási végzést az E-felvételi - Hivatalos iratok menüpontjából tudjátok letölteni.
Bár e-mailben is értesíti azokat, akiknek pótolni kell bizonyos dokumentumokat, ennek ellenére érdemes a jelentkezőknek rendszeresen figyelni a felvételi oldalát.
A jelentkezéshez és a pontszámításhoz szükséges dokumentumokat az E-felvételi rendszerébe legkésőbb 2025. július 9-ig kell feltölteni.
Ezekre a dokumentumokra lehet szükségetek a felvételi ügyintézés időszakában
Kik kaphatnak felszólítást?
A Felvi oldalán található tájékoztatás szerint azoknak, akik már rendelkeznek érettségi bizonyítvánnyal és/vagy felsőfokú oklevéllel, a jelentkezés beadásakor, februárban kellett feltölteniük ezeket a dokumentumokat. Hiánypótlási felszólítást azok kapnak, akik ezt akkor elmulasztották. Számukra most lehetőség van a pótlásra, amit a felszólítástól számított öt napon belül, de legkésőbb a dokumentumpótlás végső határidejéig, vagyis július 9-ig kell teljesíteniük.
Hogyan számolják a középszintű érettségi százalékokból a felvételi pontokat?
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.