Habos isler és túrórúd - mutatjuk korábbi évek feladatlapjait a matekérettségin
A májusi matekérettségi szerkezete idén ugyanaz lesz, mint az előző években, ezért a tavaszi szünetben érdemes otthon „majdnem élesben” gyakorolnotok.
Július 24-én kihirdették a ponthatárokat, néhány egyetem pedig egyből meg is hirdette a gólyatáborát.
A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara idén augusztus 10. és 13. között szervezi meg gólyatáborát Szegeden a Károlyi Mihály Kollégiumban. Lesznek csapatépítő feladatok, vetélkedő és minden este buli. Jelentkezni a Facebook-eseményben megtalálható regisztrációs linken tudtok.
A Pannon Egyetem is elárult már részleteket a táboráról, amit Veszprémben rendeznek meg az egyetem Felső-kampuszán augusztus 19 és 22. között. A szállás helyszínén lesz büfé, de napi háromszor a szervezők is biztosítanak ennivalót. A részletekről az egyetem honlapján olvashattok.
A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának gólyatábora Bodajkon lesz idén augusztus 14 és 17. között. Jelentkezni még nem lehet és egyelőre nem is árultak el túl sok részletet, ezért érdemes figyelni a honlapot.
A májusi matekérettségi szerkezete idén ugyanaz lesz, mint az előző években, ezért a tavaszi szünetben érdemes otthon „majdnem élesben” gyakorolnotok.
Hrabóczki Dániel 'Gundalf' története a volt helyettes államtitkár szerint arról is szól, hogy az iskola még mindig egy olyan világra készít fel, ami már nem létezik. Odrobina László szerint az oktatás legnagyobb hibája, hogy nem tud kilépni a politikai ciklusok logikájából, miközben a diákok már régen más szabályok szerint gondolkodnak.
Összeszedtük, hogy milyen témákból kellett rövid és hosszú esszéket írni az elmúlt években a középszintű töriérettségin.
A Gundalfként ismertté vált informatikus mindössze néhány mondatra lépett színpadra a Tisza Párt rendezvényén. Beszédében elsősorban a fiatalokat szólította meg, hangsúlyozva: „most van itt a cselekvés órája”, és minden segítség számít.
A lista élén főként művészeti és kreatív alapképzések állnak, ahol a pályakezdők bére sokszor még a bruttó 300 ezer forintot sem éri el – a jelentkezések számán ez azonban nem feltétlenül látszik meg.
Az MCC egyik kutatója is a nyilvánossághoz fordult, miután a munkahelyén olyan politikai elvárásokkal szembesült, amelyeket nem volt hajlandó teljesíteni.
A legokosabb fizikusok, matematikusok, biológusok az alacsony ösztöndíj miatt vagy külföldre mennek vagy pedig munkába állnak - írta Németh Hanna, a Hannamatek oldal készítője.